Sport

„Olyan élmény volt, amit egyetlen embernek sincs joga kérni” – veresége ellenére is győztesnek érzi magát Mike Tyson

Tayfun Coskun/Anadolu via Getty Images
Tayfun Coskun/Anadolu via Getty Images

Hálás a lehetőség miatt, és egyáltalán nem bánta meg, hogy ringbe lépett Jake Paul ellen, a többi közt ezt írta Mike Tyson az Instagram-oldalán.

Magyar idő szerint szerda hajnalban, a Dallas Cowboys NFL-csapat stadionjában rendezett gálán lépett szorítóba az 58 éves Tyson és a nála 31 évvel fiatalabb Paul. Sokan fogadták kétkedve a mérkőzést, amely messze elmaradt a várakozásoktól – a nyolcszor kétperces menet végén egyhangú pontozással nyert a youtuberből lett ökölvívó, Jake Paul.

Ez azon helyzetek egyike, amikor veszítettél, de közben mégis nyertél. Hálás vagyok azért az estéért. Nem bántam meg, hogy még egyszer utoljára ringbe léptem

– írta érzelmes Instagram-bejegyzésében Iron Mike, aki aztán visszautalt arra, hogy a nyáron kórházba került, amiért a komplett gálát halasztani kellett.

„Majdnem meghaltam júniusban. Nyolc vérátömlesztésem volt. Elveszítettem a vérem felét, lefogytam 11 kilót a kórházban, küzdenem kellett azért is, hogy ki tudjak állni, úgyhogy nyertes vagyok.

Az, hogy a gyermekeim láthatták, ahogyan 8 menetet vívok egy nálam feleannyi idős, tehetséges bunyóssal a teltházas Dallas Cowboy Stadionban olyan élmény, amit egyetlen embernek sincs joga kérni. Köszönöm

– olvasható Mike Tyson bejegyzésében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Tyson (@miketyson) által megosztott bejegyzés

Tyson a nyolcvanas években a nehézsúly királya volt, a súlycsoport vitathatatlan bajnoka, aztán a kilencvenes évekre visszább esett a teljesítménye, jöttek a vereségek is. A botrányok sem maradtak el, nemi erőszak miatt három évet töltött börtönben, 1997-ben pedig azért léptették le egy meccsen, mert kiharapott egy darabot Evander Holyfield füléből. Bár többször is visszatéréssel próbálkozott, már meg sem tudta közelíteni a korábbi teljesítményét, majd 2005-ben feladta a Kevin McBride elleni ütközetet és visszavonult.

A Jake Paul elleni mérkőzése előtt 2020-ban volt egy gálameccse Roy Jones Jr. ellen, de az sem aratott osztatlan sikert.

Kapcsolódó
Elbambult a kamerás, így milliók láthatták Mike Tyson fedetlen fenekét élő adásban
Nem akármilyen látványban részesülhettek azok, akik hamar a közvetítésre kapcsoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik