Sport

Felzaklatta a sok kritika, visszavonul az olimpián mémesedett breaktáncos

Elsa / Getty Images
Elsa / Getty Images

Visszavonul a versenyzéstől és maximum már csak otthon, a nappaliban breaktáncol tovább Rachael Gunn, vagy ahogy ismertté vált, Raygun. Az ausztrál breakes is ott volt a mezőnyben a párizsi olimpián, amikor a sportág debütált a programban, azonban egyedüliként egyetlen pontot sem szerzett, mindegyik mérkőzését 18-0-ra veszített el.

Raygun elég különc produkcióval rukkolt elő, mozdulatai egyáltalán nem hasonlítottak egy profi breaktáncoséra. Így aztán hamar mémesedett is a szereplése, ami komoly vitákat is generált, mondván rossz fényt vetett a sportágra.

Felkavaró élmény volt, úgy éreztem, semmi befolyásom nincs arra, az emberek hogyan látnak engem

mondta azzal kapcsolatban, hogy felkavarta az a rengeteg kritika, amit kapott. Ezek, valamint az online zaklatás miatt döntött végül úgy, hogy inkább felhagy a versenyzéssel, mert már a barátait és a családját sem hagyták békén.

A 37 éves, civilben kultúratudományból PhD-fokozatot szerzett egyetemi oktató Rachael Gunn háromszor képviselte Ausztráliát világbajnokságon, az olimpia után a világranglistát is vezette.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik