Sport

Nagyszerű hírt kapott, majd simán nyert az ETO a női kézilabda BL-ben

Krizsán Csaba / MTI
Linn Christina Blohm csatája a Vipers védőivel
Krizsán Csaba / MTI
Linn Christina Blohm csatája a Vipers védőivel
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 27-22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Öt játékosának hiánya eleinte nem látszott a vendégcsapat teljesítményén, stabil védekezéssel tartotta magukat, de egy 3-0-s sorozattal a 18. percben ellépett az ETO (8-5).

A vendégeket irányító felvidéki Hlavaty Tamás – a győriek korábbi másodedzője – időt kért, de ezzel sem tudta megakadályozni, hogy tovább növekedjen a különbség (12-6). Az ugyancsak volt győri Silje Solberg védéseire alapozva a Vipers egy hármas gólsorozattal felzárkózott az első félidő hajrájában, ennek ellenére a szünetben a magabiztosabban kézilabdázó, kevesebbet hibázó hazaiak megnyugtató előnyben voltak (14-9).

A szünetben Michael Brehme, az Audi Hungária vezérigazgatóságának elnöke a pályán bejelentette, hogy újabb három évvel meghosszabbították a klub főtámogatói szerződését, ami 2006 óta él.

A második felvonás elején már hét volt közte, és bár ezt egy 4-1-es sorozattal ismét csökkentette a Vipers remek első sora, a hazaiak idénybeli harmadik sikere nem forgott veszélyben. Továbbra is Solberg volt a mezőny egyik legjobbja, de a túloldalon Emilie Hövden négyszer is betalált, az utolsó kilenc percben csak ő szerzett gólt győri színekben.

Hövden végül hattal zárt, Dione Housheer négy gólt lőtt, Sandra Toft 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Carin Strömberg hat, Tuva Ulsaker Höve négy találattal, Silje Solberg 16 védéssel zárt.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, nők, B csoport, 3. forduló

Győri Audi ETO KC – Vipers Kristiansand (norvég) 27-22 (14-9)

(MTI)

Kapcsolódó
Bodó Richárd: Nem szeretek bírózni, de...
Csütörtök este a férfi kézilabda Bajnokok-Ligájában a Szegednek nem sikerült a csoda. Magyarázatok a miért nem kérdésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik