Sport

Marozsán nagy skalpot szerzett a cincinnati tenisztornán

Minas Panagiotakis / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Minas Panagiotakis / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Marozsán Fábián szetthátrányból fordítva legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, ezzel bejutott a harmadik fordulóba, a legjobb 16 közé a közel 6,8 millió dollár (mintegy 2,45 milliárd forint) összdíjazású cincinnati keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 50. párizsi olimpikon az első körben a francia Corentin Moutet-t verte két szoros játszmában, így következhetett a nyitófordulóban erőnyerő Dimitrov (9.).

A két játékos a közelmúltban a Roland Garroson csapott össze egymással, akkor a rutinos bolgár simán győzött.

Most is ő nyerte az első szettet, de a 24 éves magyar játékos – ugyancsak 40 perc alatt – egyenlített. A döntő játszma kulcsjátékának a hatodik bizonyult, addig fej fej mellett haladt a két teniszező, ekkor azonban Marozsán brékelt, majd hozta a saját adogatását, így Dimitrovnak 2:5-nél a meccsben maradásért kellett szerválnia. Ekkor még sikerrel járt, fogadóként azonban alulmaradt, így Marozsán jutott a nyolcaddöntőbe.

Egy látványos Marozsán-pont:

Aki a magyar szövetség Facebook-oldala alapján pályafutása során ötödször nyert top tízes teniszező ellen, a Masters-tornákon 17-7 a mérlege,

és Cincinnati az ötödik ATP 1000-es verseny, ahol legalább a 3. fordulóig eljutott.

A 16 között az amerikai Ben Shelton (14.) és az argentin Tomas Martin Etcheverry (37.) párharcának továbbjutója lesz a magyar játékos ellenfele.

eredmény, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Marozsán Fábián – Grigor Dimitrov (bolgár, 8.) 4:6, 6:4, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik