Magyar szempontból tökéletes lezárást kapott a párizsi olimpia.
- A zárónapon ugyanis aranyérmet nyert öttusában Gulyás Michelle, ráadásul egy eszelősen nagy hajrában Guzi Blanka is bejött negyedik helyre úgy, hogy 13. helyről indult lézerfutáskor. A két öttusázó minden várakozást felülmúlt a vasárnapi fináléban.
- Sajnos a hölgyek előtt a többi magyarnak már nem sikerült ilyen jól a nap. Elsőként a férfi vízilabda-válogatott ugrott medencébe a honfitársaink közül, ők 8-8-as végeredmény után ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól a bronzmérkőzésen.
- Nem sokkal az ötméteresek után pedig az FTC világbajnoki címvédője, a szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában bronzért küzdő Muszukajev Iszmail 13-12-re kapott ki Iszlam Dudaevtől. A magyar birkózó nagy hátrányból jött vissza 12-12-re, amivel nyert volna, de egy challenge utáni videózást követően a bírók úgy ítélték meg, hogy kilépett négy másodperccel a bronzmeccs vége előtt, ezért még egy pontot kapott ellenfele és be kellett érnie az ötödik hellyel.
Már csak a záróünnepség maradt hátra a párizsi olimpia programjáról, ezt 21 órától rendezik a Stade de France-ban.