Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja elégedett a férfi válogatott olimpiai szereplésével.
Srácok! Küzdöttek, akartatok, ez most ennyire volt elég az olimpián. Büszke vagyok rátok, és elégedett is a látottak alapján. Sajnálom, hogy nem jutottatok tovább
– írta kedden a közösségi oldalán a játékosként 209-szeres válogatott, kétszeres olimpiai negyedik jobbátlövő.
„Rengeteg munka volt az olimpiára való felkészülésben, mint ahogy az elmúlt hónapokban, években. Jó az út, amin vagytok, remek edzői stáb dolgozik veletek. Ez a közeg egy család, ahogy Chema is hangoztatta, hangoztatja mindig” – utalt a spanyol szövetségi kapitány, Chema Rodríguez közelmúltbeli nyilatkozataira.
A magyar csapat az olimpiai csoportkörben Argentínát legyőzte, Egyiptomtól, Norvégiától, a világbajnok Dániától, majd a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországtól viszont kikapott, így nem jutott a negyeddöntőbe, és a tizedik helyen végzett. Ez volt a magyar férfi válogatott kilencedik szereplése az ötkarikás játékokon, legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik, az eddigi legrosszabb pedig az 1972-es müncheni nyolcadik helyezés volt.