Sport

„További sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok” – Milák Kristóftól elbúcsúzott edzője

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Virth Balázs szerint Milák Kristófnak új impulzusokra és új edzőre van szüksége
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Virth Balázs szerint Milák Kristófnak új impulzusokra és új edzőre van szüksége
2021 szeptemberében vette át Milák Kristóf irányítását, de az elmúlt hónapok történései miatt Virth Balázs úgy érzi, a kétszeres olimpiai bajnok úszónak új impulzusokra és új edzőre van szüksége.

Virth a Nemzeti Sportnak adott interjújában azt mondta, a felkészülés menetét, a fő állomásait és a célokat ő határozta meg, de ennek kialakításába mindig bevonta a sportolókat is.

„A két világbajnoki cím, a felejthetetlen budapesti világcsúcs és az Európa-bajnoki győzelmek után is úgy gondoltam, az úszás megköveteli a szerénységet és az alázatot, hiszen az olimpiai bajnoki cím megvédése csak a fejlődésre való törekvés eredményeként lehetséges” – mondta.

Azonban a múlt év nehézségei közben megbomlott az összhang és eltávolodtak egymástól. Úgy fogalmazott, hogy az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. Az egymás közötti kommunikáció pedig nem úgy működött már, mint az első másfél évben.

Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!

Kapcsolódó
Milák Kristóf „bevédését” kéri számon sportágán Hosszú Katinka
Hosszú Katinka és Pásztory Dóri szombat este együtt nézte Milák Kristóf 100 méteres győzelmét, majd vasárnap reggel megszakértették a látottakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik