Sport

Kritikus szavak a női pólósok kapitányától: Mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar-e

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Mihók Attila szerint eljött az ideje annak, hogy magyar női vízilabda-válogatott játékosai eldöntsék, meg akarják-e nyerni a meccseket, vagy inkább az ellenfél hibáira várnak.

A női válogatottat Cseh Sándorral közösen irányító Mihók ezt a vegyes zónában mondta az ausztráloktól ötméteresekkel elszenvedett vereséget követően, amivel eldőlt, hogy a párizsi olimpián a csoport harmadik helyén végez a gárda, így a sorozatban negyedik ötkarikás sikerükre hajtó, világbajnok amerikaiakkal találkozik a nyolc között.

„Nekünk kellett volna dominálnunk, nem pedig abban bíznunk, hogy az ausztrálok majd mindent elrontanak. Sokkal agresszívabban rá kellett volna menni a falra, az első vagy második lövőhelyzeteket elvállalni, nem pedig kiadogatni még ilyenkor is a szélre. Hiába kaptuk meg a fórokat, akkor is hasonló volt a helyzet.

Ha jó eredményt szeretnénk elérni ezen az olimpián, akkor mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar, vagy azt, hogy az ellenfél elveszítse a meccset

– fogalmazott a szakember.

Hozzátette, legalább hat-nyolc olyan eset volt az ausztrálok elleni összecsapáson, amikor egy jó lövőhelyzetet adtak fel a játékosok.

„Persze, az amerikaiaknak nem lehet nekiugrani, ugyanakkor azt fel kell mérni, hogy ha van egy lehetőség, akkor azt el kell vállalni” – mondta Mihók Attila, aki az Egyesült Államok elleni negyeddöntőről is beszélt.

„Nyilván nem úgy terveztük, hogy az amerikaiakkal játszunk majd a negyeddöntőben, de az olimpián, ha valaki érmet akar nyerni, annak valószínűleg találkoznia kell velük” – fűzte hozzá a tréner, aki a felkészülési időszak során tanítványaival két mérkőzést játszott a tengerentúlon, és egyszer nyert is.

Mi természetesen szeretnénk ott lenni a négy között.

Gurisatti Gréta szerint főként emberelőnyben járt lassan a labda, és ahogyan a kapitány is kiemelte, rendre nem a legjobb megoldást választották a kapu előtt.

Hozzátette, már a találkozó előtt megbeszélték, hogy figyelni kell Alice Williamsre, aki azonban a meccs végén megszórta magát és az ausztrálok nyerőemberének bizonyult.

„Sokáig jól kontrolláltuk a legjobb góllövőiket, aztán a végén lemaradtunk egy-egy zavarással, ez a lány pedig kihasználta ezt. Nem azokra terheltük rá a lövőhelyzeteket, akik nem voltak olyan eredményesek” – mondta a magyar válogatott pólós.

„Van egy célunk, az, hogy ez nem így sikerült most, nem szabad, hogy zavart okozzon a fejekben.

Nem ért még véget az olimpia, nem kell sírni vagy összeszakadni, mennünk kell tovább, ha a nehezebb úton is

– nyilatkozta Gurisatti, aki szerint nagyon jó, hogy Kaliforniában legyőzték az amerikai csapatot. „Nagyon jól ismerjük egymást és tudjuk, hogy ők a legapróbb hibát is megbüntetik, ezért végig százszázalékosan kell koncentrálnunk. Csúszni, mászni kell majd, ahogyan Dohában is a világbajnoki döntőn, erre kell készülnünk.”

A magyar és az amerikai csapat útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapásán is az amerikaiak nyertek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik