„Képzeljék el, mit érezhettem, amikor a mögöttem álló páston a harmadik olyan meccs zajlott, ami aranytussal dőlt el. Nem akartam, hogy 0-3 legyen” – mondta Andrásfi Tibor, aki egyéniben elődöntőben és a bronzmérkőzésen is egy döntő tussal szenvedett vereséget.
Mindenért kárpótolva vagyok, összejött az arany, ezt aláírtam volna az elején.
Siklósi Gergely azt mondta, beváltotta az egyéni esélyét a csapatban.
„Egész végig és egész nap folyamán azt éreztem, ez a mienk, és hogy nem veszíthetek. Szerintem magabiztosan nyertünk” – mondta mosolyogva az M4 Sport kamerája előtt.
Olimpiai bajnok vagyok, nagyon durva kimondani. A legjobb, hogy felkerülök a Vasas aranyfalára. Büszke vagyok a csapatra, köszönöm egész Magyarországnak a támogatást, és mindenkinek, aki mögöttem állt
– nyilatkozta Koch Máté.
Nagy Dávid egy olimpiai döntőben debütált, és parádésa vívással járult hozzá az aranyéremhez.
„Végre eljött a várva várt beszállóm, nagyon vártam már rá, izgultam, hogy pástra álljak. Minden tus nagyon számított, igyekeztem fókuszálni és megragadni azt a kevés időt, ami nekem ebből a napból jutott.”