Élő Sport

Milák Kristóf kimagasló idővel, Németh Nándor harmadik legjobbként döntős, a pólócsapat kikapott – élő hírfolyam az olimpia 4. napjáról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kedden negyedik versenynapjához érkezett a 2024-es párizsi olimpia, amelyen magyar szempontból

  • 10 órától kezdett a cselgáncsozó Özbas Szofi (női 63 kg) és Ungvári Attila (81 kg) a Mars-mező Arénában. Mindkét magyar egy-egy győzelem után egy-egy ipponos verséget szenvedett és elbúcsúzott a tatamitól.
  • 10.30-kor a Vaires-sur-Marne-i evezős pályán Pétervári-Molnár Bendegúz evezett a férfi egypár evezősök, negyeddöntőjének 3. futamában, ahol harmadik helyen zárt, így a C/D-döntőben a 13-214 helyért küzdhet majd.
  • Milák Kristóf 200 pillangón a legjobb idővel, 1:52.72-vel jutott döntőbe, ami egészen elképesztő teljesítmény. Ugyanebben a versenyszámban Márton Richárd 14. helyen zárt, míg férfi 100 m gyorson Németh Nándor a harmadik legjobb idővel döntős. A női 1500 m gyorson Jackl Vivien úszott de nem jutott döntőbe.
  • Délután a női kézilabda-válogatott újabb fontos csoportmérkőzést játszott, ám végül nem bírt Angolával (31-31).
  • Az esti program szerint Akilov Pylyp (80 kg) 4-0-ra, többségi pontozással kapott ki Olekszandr Hiznyaktól nyolcaddöntőben.
  • Végül a férfi vízilabdázóink igazi rangadóval zárták a napot, de az Európa-bajnok spanyoloktól 10-7-re kikaptak egy lassú, gyengécske meccsen.

Hajnalban döntenek a triatlon sorsáról

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (WT) vészforgatókönyvében az is szerepel, hogy duatlonná alakítják a triatlont, vagyis az úszás kikerül a számok közül, de egyelőre nem erre készülnek, hanem arra, hogy szerdán a versenyzők számára is biztonságos körülmények között a női és a férfi futam is elrajtolhat a párizsi olimpián. A döntés hajnali 4 óra után várható.

A Magyar Triatlon Szövetség a keddi közleményében kiemelte: a sportolók egészsége a legfontosabb, ezért nem engedte a Szajnába a triatlonosokat a WT.

A Nemzetközi Triatlon Szövetség szabályai és előírásai teljesen egyértelműek: ha meghalad egy bizonyos határértéket a víz szennyezettsége, akkor nem lehet versenyt rendezni, nem kockáztathatjuk a sportolóink egészségét

– nyilatkozott Tóth Tamás, a WT elnökségének tagja.

A jelenlegi tervek szerint szerdán reggel 8-kor – tehát az eredetileg is tervezett időpontban – rajtol a női egyéni verseny Kuttor-Bragmayer Zsanett részvételével, és közvetlenül utána, 10.45 órakor indítják a férfi mezőnyt Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral.

Thibaud MORITZ / AFP Mi lesz veled, Szajna?

7-10

Jó, ez már lassan nevetséges, Larumbe gyenge lövése valahogy becsorgott Vogel hóna alatt. Ilyet…

7-9

Na, végre valami! Manchercz nem húzta sokáig az akciót, távolról bevágta a kapu jobb oldalába.

6-9

Negyedjére is a spanyolok hozták el a labdát, az első akciójuk végén gólt dobott a center.

6-8

Jött a válasz. Miguel de Toro dobott el gyorsan egy labdát, miután folytatódott a játék egy sípszó után.

6-7

Na, ez most egész pofás volt! Fekete Gergő kapott egy jó passzt a kapuhoz közel, úgy tűnt, hogy elejti a labdát, de végül így se lehetett szerelni őt és higgadtan dobta be a kapuba a labdát.

5-7

Jól sült el az időkérés, azonnal szépítettünk. Vámos lőtte.

4-7

Granados távolról is gólt lőtt, először kerültünk háromgólos hátrányba. Időt kért Varga Zsolt.

4-6

Sajnos megítéltek egy jogos büntetőt, amit Granados magabiztosan értékesítette az ötöst, pedig nem helyezte jól igazán.

4-5

Angyal szépített, de nagyon nehezen. A centerezést ugyanis a levegőben húzta kapura, a felső lécről pattant vízre és hosszú videózás után adták meg a találatot. A lényeg, hogy végül megadták persze.

3-5

Sajnos jobban kezdtek a spanyolok, elhozták a labdát harmadjára is, majd Munarriz növelte az előnyt.

3-4

Bődületes hiba! Vogel bravúrja után a hosszú kapufánál gyakorlatilag teljesen üresen hagytuk Larumbét, aki kivárt egy ütemet, Vogel elvetődött a semmire, majd a feje fölött bedobta a negyediket. Annyira könnyen elkerülhető gól lett volna, mégis egy másodperccel a vége előtt hátrányba kerültünk. Nagyszünetben 4-3 oda, ez szörnyen bosszantó…

3-3

Na, végre egy váratlan húzás! Zalánki megunta a vacakolást és távolról kilőtte a kapu jobb oldalát. Egyenlítettünk, ráadásul 35 másodperc maradt a negyedből.

2-3

Nem sokáig örülhettünk, azonnal jött egy spanyol találat. Cabanas kíméletlenül bebombázta.

2-2

Csak panaszkodni kellett, ez zseniális volt! Vigvári Vince a kapuhoz közel kapott labdát, egy lövőcsel után tökéletesen ejtett a hosszúba, a kapufáról vánszorgott be a lövése.

Ebből nem lesz gólgála

Eltelt három perc a második negyedből és még nem esett gól. A közönség is kicsit almatag, ritkán látni ennyire lassú, fásult játékot. Soka a hiba és a rossz lövés rossz helyzetből. Továbbra is 2-1 a spanyoloknak.

1-2

Ez viszont parádés volt, pont a legjobbkor! Granados kiállítása miatt emberelőnybe kerültünk, szinte teljesen lepörgettük az órát, majd egy centerezést Angyal Dániel bepaskolt a bal alsóba. Két másodperce maradt a spanyoloknak, ez egy félpályás lövésre és egy Vogel-védésre volt jó, vége az első negyednek.

0-2

Ajjaj, egyelőre nagyon kevés ötletünk van a támadások befejezésére. Sanahuja elképzelése viszont az volt, hogy egy irtózatos erejű lövést ereszt meg, Vogelnek ideje se volt a kezét megemelni.

0-1

Sajnos Munarriz törte meg a gólcsendet, viszonylag váratlanul, de távolról lőtt. Alaposan meglepte Vogelt, de szerencsésen is pattant a labda.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik