Élő Sport

A férfi kézisek és női pólósok javíthatnak, úszóink és vívóink a döntőért küzdenek – az olimpia harmadik napja (élő)

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Hétfőn folyatódik a 2024-es párizsi olimpia, amelyen továbbra is az úszók és vívók kerülnek főszerepbe a csapatsportágak mellett.

  • A vívásban ma érdekelt magyarok közül Márton Anna kezdett, aki győzelmével csatlakozott Pusztai Lizához és Szűcs Lucához a kardozók 32-es tábláján. Dósa Dániel férfi tőröző csak délután, 13 óra körül lép pástra a tervek szerint.
  • Úszóink közül 11 óra magasságában ugrik medencébe az a Jackl Vivien 400 vegyesen, aki az országos bajnokságon robbant be 15 évesen (!), időeredmények alapján pedig akár döntőbe is kerülhet. Nem sokkal később pedig Sárkány Zalán 800 gyorson lesz érdekelt az előfutamokban.
  • Kézilabdában a lányokhoz hasonlóan a férfiak is vereséggel kezdték a tornát, remélhetőleg este kilenctől abban is utánozzák majd a másik nem képviselőit, hogy a második csoportmeccset behúzzák. Az ellenfél Argentína lesz, a kezdés 21 órára van kiírva.
  • Szintén javítana a női vízilabda-válogatott, amely Hollandiától kikapott szoros csatában, de Kanada ellen jó volna javítani. A pólósok meccse 20 órakor kezdődik.
  • Lovastusában Kaizinger Balázs a vasárnapi terepversenyben a 45. helyig nyomult előre, ma a díjugratáson szurkolhatunk neki, hogy még előrébb kerüljön.
  • Ökölvívóink közül a férfiak 63,5 kilogrammos súlycsoportjában Kovács Richárd az ausztrál Harry Garside ellen kezd 12:20-kor.

A magyar versenyzők hétfői versenynapjának időbeosztását ebbe a cikkbe gyűjtöttük össze.

16 éves versenyző nyert női légpuskában

A mindössze 16 éves dél-koreai Ban Hjodzsin nyerte az aranyérmet a sportlövők női légpuska számában hétfőn a párizsi olimpián. A vasárnapi alapversenyben 634,5 körrel új olimpiai rekordot állított fel, így esélyesként várta a finálét, amelyben az utolsó két lövését elrontotta, amit a 17 éves kínai Huang Jü-ting kihasznált és egy 10,3-as, illetve 10,5-ös találattal egyenlített. A szétlövést aztán ennek ellenére is a dél-koreai bírta jobban, 10,4-et lőtt a kínai 10,3-as kísérletével szemben, így olimpiai bajnok lett. A bronzérmet a svájci Audrey Gogniat szerezte meg, Mészáros Eszter a vasárnapi alapversenyben a 15. helyen végzett.

Magabiztosan kezdett Márton Anna

Illyés Tibor / MTI Márton Anna (j) és a venezuelai Katherine F. Paredes Torres asszója a legjobb 32 közé jutásért a nõi kard egyéni versenyében.

„Jöhet bárki"

Kicsit megcsapott az olimpiai hangulat, összességében örülök ennek a bemelegítő asszónak, ha kicsit később lett volna, az még jobb lett volna. Nekem ez most jól esett, jól érzem magam, semelyik ellenféltől nem félek, jöhet bárki

– mondta az M4 Sportnak Márton Anna a győzelme után.

Soha rosszabb kezdést!

Mi lesz így a triatlonnal?

Vasárnap után hétfőn sem engedték be a triatlonosokat a Szajna vízébe, pedig kedden elvileg már elrajtolnának a versenyek. A szervezők szerint addig annyit javul a helyzet, hogy minden a tervek szerint halad majd.

Három szám szerepel a párizsi programban: a tervek szerint kedden a férfiak egyéni futamát rendezik Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral, másnap pedig a női versenyre kerül sor Kuttor-Bragmayer Zsanettel. A vegyes váltók augusztus 5-én versenyeznek.

Kapcsolódó
Továbbra sem engednek senkit úszni a Szajnában
A triatlonosok versenye kedden kezdődne, de továbbra sem tudnak edzeni a folyóban.

Márton Anna győzelemmel kezdett

Jót tett az a leheletnyi szünet, a magyar vívó három tust adott ellenfelének és lezárta a mérkőzést. Pihenő vár rá, aztán 11 órakor már a legjobb 32 között szerepel ő is, ahogyan Pusztai Liza és Szűcs Luca is.

Az asszó vége szoros lett

11-nél megakadt Márton Anna, sorban jöttek a tusok a venezuelainak. Egykis hajigazítással lélegzetvételhez jut, 12-10 az előnye.

Márton Anna belehúzott

Egymás után öt tust adott, a szünetre 8-3-ra elhúzott! Egy ijesztő pillanat akadt, amikor elcsúszott és elesett. Az embernek azonnal a térdsérülése villant be, de szerencsére azonnal mutatta, hogy minden rendben.

Márton Anna már a páston

A venezuelai Katherine Paredes Torresszel kezd, az első két tus a dél-amerikaié volt, de sikerült bevinni egy találatot, úgyhogy nem alakult ki nagy különbség, sőt 3-3-nál beérte ellenfelét.

Kapás Boglárka belázasodott

Nem jó hír az úszónak, két nappal a versenye előtt felment a láza. Remélhetőleg rendben lesz szerdára!

A Szajna még mindig túl szennyezett

A Szajna rossz vízminősége miatt a triatlonosok hétfői úszóedzése is elmaradt a párizsi olimpián. Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati eső miatt már vasárnap sem úszhattak a versenyhelyszínen. Ugyanez a helyzet ma is.

Márton Anna elképesztő útja Tokiótól Párizsig

A korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes kardvívó a tokiói olimpián szenzációsan szerepelt, sérült térddel lett végül negyedik. Az olimpia után megműtötték, amit hosszú rehabilitáció követett, majd elment szülni. Ezek után 2023 januárjában visszatért ugyan, de mint kiderült nem jött rendbe a térde teljesen, végül júliusban így is pástra lépett a világbajnokságon, ahol végül aranyérmet szerzett a magyar csapattal! Azt talán nem kell ecsetelni, mekkora eredmény mindez, de reméljük, a nehezén túl van és Párizsban is alkot valami maradandót! Ő lesz ma az első vívó, sőt az első magyar, akiért szoríthatunk.

15 éves úszóért szorítunk ma

Jackl Vivien az április országos bajnokságon eszelősen nagyot úszott, a számait látva minden esélye megvan, hogy valami különlegeset alkosson. Az olimpiai kvóta megszerzése után a 24.hu készített vele interjút, ebben kicsit megismerhetik olvasóink is a tehetséges úszót.

Kapcsolódó
Jackl Vivien: Nyilván olimpiai bajnok szeretnék lenni
Persze még nem ezen a nyáron. Interjú a 15 éves tatabányai úszóval, aki ifjúsági sportolóként az áprilisi úszó országos bajnokságon Hosszú Katinkát, Kapás Boglárkát, Jakabos Zsuzsát is lenyomva egy világranglista 5. helyet – és minden bizonnyal olimpiai indulást – érő idővel rúgta be a felnőtt sport ajtaját.

Köszöntjük olvasóinkat

Ma vívávssal kezdünk majd, aztán apránként beindul a nap úszással, lovastusával 11 óra tájékán. Nem sokkal később ökölvívásban is lesz magyar, késő este pedig a csapatsportok veszik át a főszerepet. A részletes programról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Nem hibázhatnak a kézisek, berobbanhat a magyar küldöttség legfiatalabb tagja – a 3. nap magyar programja
Pástra lépnek a női kardozók, újabb nehéz ellenfél következik a női pólósoknak. Ez vár a magyarokra az olimpia harmadik napján.
Olvasói sztorik