Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett döntés szerint a kormány a Nemzet Sportolóinak javaslata alapján határozott a Nemzet Sportolója cím adományozásáról.
A kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 62. § (1) bekezdése alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Dr. Wladár Sándor úszó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza. Az exkluzív társaságában a sportlövő Hammerl László május 3-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.
A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.
Wladár Sándor 1980-ban olimpiai bajnoki címet nyert, világbajnoki ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok, 1986-ban pedig vízilabdázóként nyert magyar bajnokságot. 2017 óta ő a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Faragó Tamás, Jónyer István, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Vaskuti István.