Sport

„Amikor éreztem, hogy megcsináltuk, eluralkodtak rajtam az érzelmek” – Oftedal a győri BL-győzelemről

Kovács Tamás / MTI
A csapattársak a meccs után levegőbe dobálták Stine Oftedalt.
Kovács Tamás / MTI
A csapattársak a meccs után levegőbe dobálták Stine Oftedalt.

Rendkívül meggyőző játékkal verte a Győri ETI a német Bietigheimet az MVM Dome-ban, így fennállása során hatodik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját. Többeknek is ez volt a búcsúmeccse a győrieknél, egyikük a kiváló norvég irányító, Stine Oftedal, akinek ugyan a gólszerzés nem ment a döntőben (négy kísérletből nem sikerült betalálnia), de kiosztott hat gólpasszt is,  amivel viszont a legjobb volt a mezőnyben.

Igyekeztem tartani magam, amikor az utolsó két percben éreztem, hogy megcsináltuk, eluralkodtak rajtam az érzelmek

mondta az NSO Tv-nek Oftedal arról, hogy már a végső dudaszó előtt elsírta magát. Amikor megkérdezték, milyen volt utána a csapattársakkal és a szurkolókkal közösen ünnepelni azt felelte, hogy szürreális, egyben felemelő érzés volt.

A meccs összefoglalója:

Nagyon sokat jelent, hogy így búcsúzhatok el a klubtól, a szurkolóktól, a csapattól és a csapat mellett dolgozóktól.

Stine Ofetdal 2017-ben érkezett Győrbe, három Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet, és három Magyar Kupát nyert a csapattal.

Kapcsolódó
A Győr BL-győztes edzője: Arról álmodsz, hogy ilyeneket élhess át
Per Johansson nagyon hektikus hónapon van túl, de nagyon élvezi a győri munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik