Sport

Bizarr sérülés a Roland Garroson, saját butasága miatt esett ki egy teniszező

Bertrand Guay / AFP
Bertrand Guay / AFP

Hiába vezetett, végül kiesett a Roland Garros második fordulójában Arthur Rinderknech, és mindezt elsősorban saját magának köszönheti.

A francia teniszező megnyerte az első két szettet Tomás Martín Etcheverryvel szemben, majd a harmadik játszmában jött a fordulat, az argentin játékos 6-1-gyel szépíteni tudott. A negyedik szettben Etcheverry 2-0-ra vezetett, Rinderknech pedig fokozatosan veszítette el a türelmét. A harmadik játék egyik labdamenetnél aztán fonákkal a hálóba ütötte a labdát, ez pedig jól láthatóan az utolsó csepp volt a pohárban.

Előbb bal kézzel beleütött az ütőjébe, majd bal lábbal a kemény reklámtáblába rúgott a pálya szélén.

Elveszítette aztán a szóban forgó gémet, majd a következőt is, a térfélcsere előtt pedig azt a lábát nézegette, amelyikkel a táblába rúgott. Visszament ugyan a pályára, de nagy ellenállást már nem tanúsított, a végén már a labdáért sem mozdult, hanem elindult középre, hogy jelezze, feladta a meccset és kezet rázzon riválisával.

Így hiába vezetett még mindig összesítésben, mégis kiesett a második fordulóban és a pénteki párosmeccsét sem tudta vállalni. A pénteki vizsgálatok szerint nem tört el ugyan a lábujja, de porcsérülést szenvedett, írja a L’Equipe.

Kapcsolódó
Leköptek egy teniszezőt a Garroson, betiltották az alkoholt a lelátón
David Goffin nagyon kiakadt, miután rágógumit köptek rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik