Sport

„Ha szennyezett a víz, akkor is belemegyek” – a magyar versenyző nem kér egy olimpiai duatlonból

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A párizsi olimpiai kvótáért versenyben lévő Bicsák Bence, a tokiói nyári játékok hetedik helyezett triatlonosa akkor is vállalná a 2024-es versenyen, ha szennyezett a víz.

A 28 éves sportoló az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában azt mondta, nem akar duatlonozni, inkább akkor is beugrik a vízbe, ha zuhog az eső.

„Nem szeretnék erre gondolni, mert sajnos előfordulhat, hogy duatlon lesz triatlon helyett, hiszen mostanában azt tapasztaljuk, hogy jön egy eső és máris törlik a versenyt. Én triatlonban akarok versenyezni, tehát,

ha szennyezett a víz, akkor is belemegyek még úgy is, hogy nekem az úszás a gyengébb számom. Erről szerintem minden versenyző hasonlóan vélekedik

– jelentette ki Bicsák, aki 2021-ben a magyar triatlon legjobb olimpiai eredményét érte el a hetedik hellyel.

A triatlonos téli felkészülése az előzetes terveknek megfelelően alakult, a beszélgetés idején már hosszabb versenyperiódusban volt. Kiemelte, hogya kvalifikációs ranglistán olimpiai kvótát érő helyen áll, a célja pedig az, hogy ezt megőrizze a hátralévő három versenyen is.

Kapcsolódó
Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
Mindig a csúcsra törekszünk, nincs ez másképp a megjelenésünket illetően sem, mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik