Sport

Piros után a zöld trikót is megkapta Vas Blanka a Vueltán

twitter.com/UCI_WWT
twitter.com/UCI_WWT

Vas Blanka megtartotta az összetett éllovasának járó piros trikót a női Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán.

Az SD Worx-Protime magyar bajnoka nyolc másodperces előnnyel kezdte meg a Lucena és Teruel közötti 130,2 kilométert, ennek tudtában kellett tekernie. A céltól 45 kilométerre ellépő két szökevény ennek ellenére alaposan megijeszthette, de harmadiknak ért be, vagyis két másodpercet írtak neki jóvá.

A befutónál kissé beszorult Vas, emiatt ezúttal nem is tudott sprintelni az szakaszgyőzelemért, melyet a holland Marianne Vos szerzett meg 3:46:52 órás idővel. Vos ezzel egyetlen másodpercre csökkentette hátrányát az összetettben. Összetettben az olasz Elisa Longo Borghini jött fel harmadik helyre, az ő hátránya 11 másodperc Vashoz képest.

A 22 éves Vas nem csak éllovas pozíciójának megtartását köszönhette a részhajrában elért harmadik helyének, ugyanis az érte kapott 15 ponttal a pontversenyben is átvette a vezetést a hétfőn etapelső kanadai Alison Jacksontól. Vas 65 pontjával a zöld trikót is magára ölthette, őt Vos és Jackson követi 50-nel a pontversenyben.

Végeredmény – Vuelta a Espana, 3. szakasz

1. Marianne Vos (holland, Visma) 3:46:52 óra
2. Charlotte Kool (holland, PostNL) azonos idő
3. Olivia Baril (kanadai, Movistar) a. i.
…22. Vass Blanka (magyar, D Worx) a. i.

Az összetett állása:
1. Vas Blanka 6:57:04 ó
2. Marianne Vos 1 mp hátrány
3. Elisa Longho Borghini (olasz, Lidl Trek) 11 mp h.

Asprintverseny állása:
1. Vas Blanka 65 pont
2. Marianne Vos 50
3. Alison Jackson (kanadai EF Education) 50

Ajánlott videó

Olvasói sztorik