Sport

Első évében egyből az Év kedvencének választották külföldi csapatában a magyar kézist

Vasvári Tamás / MTI
Lukács itt még a Veszprém mezében látható egy Motor Zaporizzsja elleni BL-mérkőzésen, 2021-ben.
Vasvári Tamás / MTI
Lukács itt még a Veszprém mezében látható egy Motor Zaporizzsja elleni BL-mérkőzésen, 2021-ben.

Lukács Péter szerint immár támadásban és védekezésben is meghatározó szerepe van a norvég Elverum HB férfi kézilabdacsapatában.

„Ez az első évem külföldön, és bár voltak kisebb nehézségeim, de hamar felvettem a ritmust” – nyilatkozta az irányító hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, fél év kellett, hogy teljesen beépüljön és mindent elsajátítson. Januártól higgadtabbnak, nyugodtabbnak érzi magát, és azóta sokkal jobban megy a játék, már támadásban és védekezésben is meghatározó szerepe van. Mint kifejtette, összességében elégedett a mostani idényével, mert sok dologban tudott fejlődni és előrelépni, sok új taktikai elemet sajátított el, ezáltal a következő szezon még könnyebb lesz számára.

Tudom, hogy több van bennem, és biztos vagyok benne, hogy ezt ki is tudom hozni magamból

Lukács elmondta, a norvég élvonalban minden csapat szurkolói választanak egy játékost, akit az Év kedvence-szavazáson indítanak, és Elverumban idén őt választották. „Meglepődtem, de nagyon boldog vagyok emiatt” – fűzte hozzá.

Meglátása szerint Norvégiában sokkal fizikálisabb egy mérkőzés, mint Magyarországban, a tempó is gyorsabb,

és nagyon érdekes, hogy a vereséget teljesen máshogy kezelik, ugyanis próbálnak pozitívan hozzáállni és a hibák javítására törekedni.

Az Elverum legközelebb kedden lép pályára, amikor az Arendal vendége lesz a bajnoki elődöntő második meccsén. Lukács nehéz találkozóra számít, mert az alapszakaszban egyszer sem tudták legyőzni ellenfelüket, és az elődöntő első meccsén is csak hosszabbításban nyertek egy góllal. Megjegyezte, a regeneráció, a pihenés miatt fontos lenne, hogy ne legyen harmadik mérkőzés a párharcban.

Amennyiben sikerül a döntőbe jutás, az Elverum ellenfele minden bizonnyal a Kolstad lesz. A magyar irányító szerint a mostani szezonban meccsről meccsre tudtak új taktikai elemeket behozni a játékba, amivel meglepték a címvédőt, ezért bízik benne, hogy visszavághatnak a tavalyi finálé elvesztéséért.

Lukács kölcsönszerződése jövő nyárig szól az Elverumnál, a Telekom Veszprémhez pedig 2026-ig köti megállapodás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik