Sport

Lenullázták a Ferencvárost a döntőben, történelmi arany az Erste Ligában

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI

Fennállása során először lett bajnok a Corona Brasov a jégkorong Erste Ligában, miután a döntő negyedik mérkőzésén is legyőzte az FTC-Telekomot.

A magyar bajnok FTC a döntő első harmadában lőtt három gólt, de már azt a budapesti találkozót is elveszítette 5-3-ra, akárcsak a szombatit 4-0-ra, ráadásul kedden Brassóban is alulmaradt 5-2-re, így a Corona közel került története első bajnoki címéhez.

Veres Nándor / MTI

Alaposan bekezdett a házigazda, és bár kihagyott egy emberelőnyt, a 8. percben kontrából Judd Blackwater nem hibázott, Arany Gergely lábai között lőtt a kapuba. Ezt követően erőre kapott az FTC, de két fórt is elpuskázott, írja az MTI. A második harmadban Nolan LaPorte kiállításával megtört a vendégek lendülete, majd a 31. percben Albert Zagidullin takarásból leadott távoli lövésével már két gól volt a különbség. Egy újabb felesleges kiállítás után Sebastien Piche kísérletébe Philippe Cornet tette bele az ütőjét, így 3-0-ra alakult az állás.

A hajrában több ferencvárosi légiós is kiült a büntetőpadra, a hazaiak pedig egy újabb kontrából megint eredményesek voltak Szabó Pál Krisztián révén.

Az utolsó percekben az FTC is emberelőnybe került, ebből Nagy Gergő talált be, így a becsületgól megszerzése sikerült.

Erste Liga-döntő, 4. mérkőzés

Corona Brasov (romániai) – FTC-Telekom 4-1 (1-0, 1-0, 2-1)
gól: Blackwater (8.), Zagidullin (31.), Cornet (50.), Szabó (58.), illetve Nagy G. (59.)

A párharcot 4-0-s összesítéssel a Corona Brasov nyerte.

Kapcsolódó
Bombaformában volt a szezonban, de lemarad a vb-ről a magyar hokikapus
Vay Ádám sérülése a vártnál lassabban gyógyul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik