Sport

Imre Bence indított, Lékai valahogy elérte és bedobta, így mentett pontot a Fradi

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Az Európa Kupa-negyeddöntős Ferencváros saját közönsége előtt 30-30-as döntetlent játszott a Balatonfüreddel a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

A találkozó előtt lett hivatalos, hogy György László és Imre Vilmos edzőpárosa távozik a Balatonfüredtől, amely most jól kezdett, és 9-6-ra ellépett vendéglátójától. Az első félidő derekát követően egyenlített a házigazda, ám a szünetre ismét ellépett a Balatonfüred, a második félidő elején pedig már négy gól volt közte (15-19).

Innen aztán ismét felzárkózott az FTC, és a folytatás nagy részében szorosan alakult az állás. A kiélezett végjáték utolsó percében támadhatott a kétgólos előnyért a vendégcsapat, ám nem tudott élni lehetőségével, a Fradi pedig – a magyar válogatott olimpiai kvótaszerzésben egyaránt kulcsszerepet vállalt játékosok összjátéka nyomán – végül egyenlített,

amikor Imre Bence gyors indítása után Lékai Máté utolért egy elsőre hosszúnak tűnt labdát, és gólt dobott.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Balatonfüredből ketten is piros lapot kaptak.

Eredmény, férfi NB I:

FTC-Green Collect – Balatonfüredi KSE 30-30 (15-18)

 

A tabella:
1. Telekom Veszprém 19 19 – – 780-514 38 pont
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 – 2 655-517 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596-538 27
4. FTC-Green Collect 18 11 2 5 592-534 24
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538-552 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546-561 20
7. Balatonfüredi KSE 19 8 1 10 505-529 17
8. Dabas KC 19 8 1 10 538-568 17
9. HE-DO B.Braun Gyöngyös 19 7 2 10 558-595 16
10. Carbonex-Komló 19 7 – 12 510-558 14
11. HSA NEKA 19 6 – 13 505-557 12
12. QHB Eger 19 6 – 13 487-598 12
13. PLER-Budapest 19 4 2 13 511-584 10
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém 19 2 – 17 511-627 4

A címvédő és Bajnokok Ligája-negyeddöntős Győr 34-15-re legyőzte a Kozármislenyt a Pécsett rendezett mérkőzésen a női NB I-ben.

Veronica Kristiansen hét, Győri-Lukács Viktória és Ana Gros egyformán hat góllal vette ki a részét a Győr sikeréből, amellyel négy pontra növelte előnyét a négy meccsel kevesebbet játszott Ferencváros előtt.

A Debrecen – amely a BL-ben egy góllal maradt alul a címvédő norvég Vipers Kristiansanddal szemben és így nem jutott a nyolc közé – Békéscsabán kerekedett vendéglátója fölé. Töpfner Alexandra nyolcszor, Vámos Petra hétszer talált be.

Eredmény, női NB I:

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Schaeffler 25-32 (13-16)
Kozármisleny KA – Győri Audi ETO KC 15-34 (4-17)

 

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 21 19 – 2 740-483 38 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 17 17 – – 631-426 34
3. DVSC Schaeffler 18 15 – 3 566-444 30
4. Mosonmagyaróvári KC 16 13 – 3 539-444 26
5. Praktiker-Vác 17 10 – 7 476-451 20
6. Moyra-Budaörs 20 8 1 11 545-588 17
7. Vasas SC 18 6 2 10 458-516 14
8. Dunaújvárosi Kohász KA 19 7 – 12 494-585 14
9. MTK Budapest 17 5 3 9 481-533 13
10. Alba Fehérvár KC 17 5 2 10 457-530 12
11. Kisvárda Master Good SE 17 5 1 11 439-491 11
12. NEKA 18 5 1 12 459-528 11
13. Békéscsabai Előre NKSE 18 4 1 13 464-553 9
14. Kozármisleny KA 19 1 1 17 415-592 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik