Sport

Lezúzott csukló és kibicsaklott boka után megismétlődik a tavalyi döntő Indian Wellsben

MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Akárcsak tavaly, idén is Carlos Alcaraz és Danyiil Medvegyev vívja a döntőt az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

A Kaliforniában címvédő, kétszeres Grand Slam-bajnok spanyol fordulatos és magas színvonalú mérkőzésen verte az Australian Open-győztes Jannik Sinnert, aki 16 győzelem után először kapott ki idén.

A meccs legszebb labdamenete:

A meccset háromórás esőszünet szakította meg, majd az olasz játékos az utolsó szettben 1:1-nél, egy elképesztő labdamenet végén elvetődött a labdáért, és megütötte a csuklóját, utána pedig már csak egy gémet tudott hozni.

A másik ágon az orosz Medvegyev a hazai közönség előtt szereplő Tommy Pault búcsúztatta, aki a második szett rövidítésében csak négy labdára volt a továbbjutástól. Ekkor azonban kiicsaklott a bokája, ápolni kellett, és onnantól már nem volt teljes értékű harcos.

Az már korábban eldőlt, hogy a női finálét a világelső lengyel Iga Swiatek és a kilencedik helyen kiemelt görög Maria Szakkari vívja.

Eredmények, elődöntő:

férfiak, 9,5 millió dollár (3,45 milliárd forint) összdíjazás:
Alcaraz (spanyol, 2.) – Sinner (olasz, 3.) 1:6, 6:3, 6:2
Medvegyev (orosz, 4.) – Paul (amerikai) 1:6, 7:6 (7-3), 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik