Élő Sport

Eszméletlen hajrával verte Portugáliát, és ezzel ott van az olimpián a férfi kéziválogatott

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-27-re verte Portugáliát, és ezzel kijutott a párizsi olimpiára. A magyar csapat legutóbb 2012-ben, Londonban szerepelt az olimpián.

A magyar csapat – amelyből ezúttal Szöllősi Szabolcs, Krakovszki Bence, Krakovszki Zsolt és Palasics Kristóf maradt ki – annak tudatában kezdte a meccset, hogy csak győzelem esetén szerez olimpiai kvótát.

Még tíz perc sem telt el, amikor a portugálok időt kértek, mert 7-4-es hátrányban voltak a jól összpontosító, higgadtan, pontosan játszó házigazdákkal szemben. Amikor egy gólra felzárkózott az ellenfél, Bartucz László váltotta Mikler Rolandot a magyar kapuban, és két védéssel mutatkozott be.

A túloldalon is kapust cseréltek, de a huszadik percig kellett várniuk az első védésükre. Ekkor már 13-9-re vezetett a házigazda, de a 24. perc után megakadt a támadójátéka, a hibákat pedig rendre góllal büntette az ellenfél.

Bodó Richárdék hat percig nem találtak be, a hatékonyabb védekezésre váltó portugálok egy 4-0-s sorozattal fordítottak és a meccs során először vezettek, de az első félidő döntetlennel ért véget.

Árulkodó statisztikai adat volt, hogy a portugál csapat héttel többet lőtt kapura az első harminc percben, mint a hazaiak, Bartucz viszont öttel több védéssel rendelkezett, mint az ellenfél kapusai.

Nem kezdte jól a második felvonást a magyar együttes, ráadásul Bánhidi Bence boka-, Ancsin Gábor pedig térdsérülés miatt kivált a játékból. A szakmai stáb 21-18-as hátránynál időt kért, Bánhidi vissza tudott állni, és úgy tűnt, csapata lassacskán megtalálja a megoldást az ellenfél gyors visszarendeződésére és rendkívül szigorú védekezésre (22-22).

Az utolsó 12 percet Sipos Adrián nélkül játszották le a magyarok, mert a beálló döntetlen állásnál piros lapot kapott fejre irányuló ütésért. Portugália megint ellépett kettővel, ekkor Fazekas Gergő helyére visszaállt Lékai Máté irányítani, és ez bizonyult a siker kulcsának. Egy 3-0-s sorozattal összejött a fordítás, a 27. perc után megint a házigazdáknál volt az előny, és 27-25-nél elérhető közelségbe került a kvóta.

A következő gólt az ellenfél lőtte, de a meccs legvégén a remek magyar védekezés, Bartucz bravúros védései, illetve – a később a mezőny legjobbjának megválasztott – Imre Bence, Bodó Richárd és Lékai Máté góljai olimpiai kvalifikációt jelentettek.

Mikler Roland egy, Bartucz László 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. Pedro Portela hat, Martim Costa és Luís Frade öt-öt góllal, Diogo Marques öt védéssel zárt, míg váltótársa, Gustavo Capdeville egyszer sem tudott hárítani.

A két csapat tizedik egymás elleni mérkőzésén három portugál siker mellett hetedszer győztek a magyarok, írja az MTI.

A magyar férfiválogatott eddig nyolc alkalommal szerepelt az olimpián, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés.

Férfi kézilabda olimpiai selejtező, 3. csoport, 3. forduló:

Magyarország – Portugália 30-27 (16-16)
Tatabánya, Tatabányai Multifunkciós Csarnok
v.: Schulze, Tönnies (németek)
Magyarország: Mikler – Bóka 1, Szita 4, Lékai 2, Bánhidi 4, Ancsin 2, Imre 9. Cserék: Sipos, Fazekas 2, Ligetvári, Bartucz, Bodó 1, Ilic 3, Rosta 2.
lövések/gólok: 39/30, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
kiállítások: 6, illetve 8 perc

 

A másik meccsen:
Norvégia – Tunézia 41-24 (20-12)

 

A végeredmény: 1. (és kvótát szerzett) Norvégia 6 pont, 2. (és kvótát szerzett) Magyarország 4, 3. Portugália 2, 4. Tunézia 0

 

Az olimpia férfi kézilabdatornájának résztvevői:
Franciaország (rendező), Dánia (világbajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (a Pán-Amerikai Játékok győztese), Japán (ázsiai selejtező győztese), Svédország (Eb-bronzérmes, az Európa-bajnok jogán), Spanyolország, Szlovénia, Németország, Horvátország, Norvégia, Magyarország

1-1

Szita talált be először, megverte a védőjét, be is dobta. Francisco Costa egyenlített átlövésből.

A norvégok nem engedtek le

Bár már szombaton kijutottak, az utolsó meccsükön még rendesenn megszórták Tunéziát, a vége 41-24 lett. A norvégok így 6 ponttal zártak, Tunézia pedig mindenkitől kikapott.

Nyerni kell!

Igazi ki-ki meccs vár a magyar csapatra, amely 9 góllal verte Tunéziát, majd néggyel kikapott Norvégiától a tatabányai olimpiai selejtezőn.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik