Betlehem Dávid óriási egyéni csúccsal a negyedik helyen végzett 1500 méter gyorson a dohai úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
A 20 éves magyar versenyző a szombati előfutamban egyéni csúccsal (14:51.48) a harmadik idővel került a fináléba.A döntő elején az ír Daniel Wiffen, aki decemberben az otopeni rövidpályás Európa-bajnokságon világcsúccsal nyerte ezt a számot, gyorsan ellépett a mezőnytől, a másik hét úszó viszont egymáshoz képest egy másodpercen belül tempózott. Féltávnál Betlehem a harmadik volt.
„Ötszáznál még úgy éreztem, hogy nekem a legnagyobb a szívem, ami bevisz majd, de ez azért picit korai volt. Ezer méternél aztán én álltam fejre, onnantól pedig óriási küzdelem volt az egész. Bíztam benne, hogy a végén le tudom őket hajrázni, de ez most nem ment. Nagy lehetőség volt” – nyilatkozta az MTI-nek Betlehem, aki megnyerte a legtöbbet úszó versenyző elismerést azzal, hogy
Hozzátette, most legalább egy hétig szeretné elengedi az úszást, utána viszont visszaáll a munkába. Betlehem a vb első hetében a nyíltvízi váltó tagjaként bronzérmet nyert, 10 kilométeren pedig olimpiai kvótát szerzett.
Holló Balázs nyolcadik helyen végzett 400 méter vegyesen. A BVSC úszója a délelőtti előfutamból hatodikként lépett tovább, de a célja alapvetően az olimpiai szint (4:12.50) megúszása lett volna. Mivel ez nem sikerült neki, már akkor csalódottan értékelt, és nem igazán lehetett arra számítani, hogy a fináléban javulna a teljesítménye. A döntőben 4:19.66 perces idejével nem is tudott előrelépni, akárcsak tavaly nyáron Fukuokában, ezúttal is nyolcadikként csapott célba.
Kapás Boglárka ötödik helyen végzett 400 méter vegyesen, a 30 esztendős versenyző, aki 2015-ben, Kazanyban 1500 méter gyorson bronzérmet nyert, öt éve Kvangdzsuban 200 méter pillangón diadalmaskodott, most pályafutása során először vegyesúszásban volt érdekelt vb-döntőben. Az olimpiai bronzérmes Kapás a délelőtti előfutamban saját elmondása szerint csaknem elszámolta magát, mert nem úszta ki magát maximálisan, így a hetedik idővel (4:43.53) várta a finálét.
Kapás a táv felénél első volt, ahogyan arra számítani lehetett, mellen viszont komolyabb hátrányba került riválisaival szemben. Bár szépen hajrázott, ötödiknél nem tudott feljebb jönni, de a remek gyorsúszásnak köszönhetően óriásit javított az idején, a 4:39.78 perc viszont így sem volt elég az olimpiai szinthez (4:38.53).