Élő Sport

Őrült izgalmak után lett világbajnoki ezüstérmes a női pólócsapat

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A női vízilabda-válogatott pénteken 8-7-re kikapott az Egyesült Államoktól a dohai világbajnokság döntőjében.

Jobban kezdtek az amerikaiak, kifejezetten ijesztő volt, hogy 3-0-ra ellépett az ellenfelünk, ráadásul a második gól egy kifejezetten bravúros ejtés volt, ami nagy önbizalomról tanúskodott. Apránként megjöttek a magyar gólok is, így az első amerikai hullámvölgyet kihasználva sikerült félidőre 5-4-re felzárkózni.

Mindkét csapat remek védekezéssel, blokkokkal járult hozzá a meccshez, de a mieinknél sokat nyomott a latba, hogy Neszmély Boglárka csereként jobban elkapta a fonalat, mint Magyari Alda. Olyannyira így volt ez, hogy a harmadik negyedben nem kapott gólt Magyarország, pontosabban csak egyet, de az érvénytelennek bizonyult, mert túl későn lőtt Raney.

Kovács Tamás / MTI Neszmély becserélése komoly fordulatot hozott a meccsbe.

Az utolsó játékrészben érezhetővé vált, hogy a csapatok idegesek, kapkodnak, ezáltal sokkal többet is hibáznak. Ebből sajnos nagyon rosszul jöttünk ki, újra 3-0-s szériát produkált az ellenfél, amiből már nagyon nehéz lett volna visszajönni. De sikerülhetett volna még ez is, az utolsó percben Neszmély is fölment a támadáshoz, majd Garda Krisztina labdát szerzett, így 35 másodperc maradt egyenlíteni. A bejátszásunk után viszont eltűnt a Rebecca Parkes a víz alatt, végül azonban nem járt érte ötméteres, sőt a bírók úgy látták, víz alá húzta a labdát. Innentől már csak el kellett dugnia a labdát az amerikai csapatnak.

A magyar csapat 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.

vizes vb, női vízilabdatorna, döntő:

Magyarország – Egyesült Államok 7-8 (2-3, 2-2, 1-0, 2-3)
gólszerzők: Fattal 3, Steffens 2, Raney, Musselmann, Neushul 1-1, illetve Keszthelyi, Garda 2-2, Parkes, Faragó, Gurisatti 1-1

7-8

Őrült izgalmakkal zárult a meccs, Garda szerzett labdát, így 35 másodperccel a vége előtt támadhattunk az egyenlítésért. Egy jó bejátszást követően eltűnt a magyar center a víz alatt, mégsem kaptunk érte ötméterest. A maradék másodperceket elszórakozták az amerikaiak, be kell érnünk az ezüstéremmel.

7-8

Neszmély is fölment a támadáshoz, de nem ő dobott gólt, hanem Garda, akinek becsússzan a labdája a jobb alsóba! Ki kell védekezni egy támadást és lőni kell még egy gólt a büntetőpárbajhoz.

6-8

Nem jutottak lövésig az amerikaiak, de túloldalon Leimeter lövése a lécen csattant. Valahogy sikerült kiimádkozni a következő amerikai lövést és egy időkéréssel spórolnak időt a magyarok.

6-8

Hú de kellett ez már! Rybanska hibátlan védőmunkával labdát szerzett, majd kettős emberelőnyben Keszthelyi pattintott okosan Johnson jobb válla fölé.

5-8

Parkes ellen fújtak, mert a nagy birkózásban túl közel került a kapuhoz, a túloldalon viszont Neushul kiszorított helyzetből is szenzációsan ejtett a kapunkba. Ez most súlyos gyomros.

5-7

Két rossz passzal elment egy perc a meccsből, de talán mutatja, milyen idegesen játszanak a csapatok. Gurisatti távoli próbálkozásával legalább egy lövésig jutottunk, de Johnson védett. Ami nagyobb baj, hogy túloldalon Steffens a kapu torkában kapott egy feladott labdát, amit a kapuba húzott. Két gól a hátrány.

5-6

Johnson is védett, majd Mahieu ellen fújtak szabálytalanságot, de szerencsére kapu mellé lőttek az amerikaiak.

5-6

Vályi 4/4-re hozta a ráúszást döntőben, vagyis negyedjére is mi támadhattunk először, de Keszthelyi a kapu fölé pattintott. Gyorsan végigjátszottak egy fórt az amerikaiak, Fattal gyors lövése pedig már túljutott Neszmélyen is. Ez már tényleg az első gól, amit a döntőben kapott.

5-5

Neszmély védett nagyot, majd Leimeternek sikerült egy őrült nagyot blokkolnia Steffens lövésénél. Túloldalon viszont Keszthelyi rizikós passzát leszedte Fattal, de a kicsit türelmetlen Steffens kapu fölé lőtt. Neszmély lepörgette az órát, az utolsó negyedre marad!

5-5

Gurisatti lövése megpattant, de nem ment be így sem, majd Keszthelyi lopta le a centernek szánt bejátszást. A következő megpattanó Gurisatti-lövés viszont már végre bevánszorog a kapuba, végre egyenlítettünk!

4-5

Vissza minden! Túl későn lőtt Raney, marad a 0-0 a játékrészben!

4-6

Négy és fél perc után sajnos az amerikaiak törték meg a gólcsendet, először kapott gólt Neszmély. De videózzák a lövést, mert lehet, hogy Raney túl későn dobta el a labdát.

4-5

Kiperdült Leimeter kezéből a labda, de védekezésben egy jó blokkal javított. Faragó lövését védte Johnson, majd Szilágyi távoli ejtése a kapufán csattant, de lejárt a támadó időnk, úgyhogy nem volt más választása. Parádés védekezés után Keszthelyi lőtt ki, de csak az ellenfelek tartották vele a tempót, így le kellett lassítania, a blokkoló kezek erdeje pedig betakart minden érkező labdát.

4-5

Vályi szokás szerint elhozta a labdát kezdésként, de Garda lövését blokkolta az ellenfelünk. Nem tudtak kihasználni egy emberelőnyt az amerikaiak, sőt lőni se tudtak, amikor kiegészültünk, akkor pedig Neszmély védett nagyot. Időt kértünk.

4-5

Jó ég, mit műveltünk?! Szilágyi parádésan csente el a labdát, de otthagytuk az amerikaiaknak! Az ejtésből és a szabaddobásból sem lett semmi, szegény Szilágyi még kétszer labdát szerzett, de lenyomta a túlerő. Ennek ellenére megúsztuk, sőt egy jó blokkolás után támadásra is volt időnk, de Szilágyi lövését is blokkolták az amerikai védők. Johnson még kapura lőtt, Neszmély kipöckölte léc fölé. Félidőben 5-4 oda.

4-5

Több eladott labda miatt némi gólcsend állt be, Neszmélynek még csak egyszer kellett védenie, az viszont látványosra sikerült. Johnson viszont rendre kiszedegette a labdáinkat, egészen a hajráig, amikor Faragó Kamilla kapásból lőtt a jobb alsóba. De jó, hogy besurrant!

3-5

Mindkét csapat eladta a labdát, majd Madeline Musselman távoli lökete jutott be a kapunkba. Magyari válla fölött ment be, még szerencsénk sem volt. Kapust is cserélt Mihók Attila, jön Meszmély Boglárka a kapuba.

3-4

Sikerült kiizzadni az újabb magyar gólt. Gyorsan kettős emberelőnybe kerültünk, de olyan jól védekezett az ellenfél, hogy semmilyen terület nem maradt lőni. Két próbálkozás is elakadt a blokkban, végül Keszthelyi Rita közelről, rossz kéz oldalra elhajolva dobta a rövid alsóba.

2-4

Vályi meggyőző tempóban ért a labdához, de Johnson védte Parkes lövését. A túloldalon alaposan megmozgatták a magyar védőket, majd Rachel Fattal villámgyorsan eldobta a labdát, ami a jobb kapufa mellett kötött ki a hálóban.

2-3

Az amerikai centerezés pontatlan volt, majd Szilágyi lövését védte Johnson. Lövésig nem jutottak el az amerikaiak, így 2-3-mal zárult a negyed.

2-3

Ott a következő is! Előbb kivédeztek a magyarok egy akciót, majd nagyon türelmesen járatták a labdát. Vgül Rebecca Parkes kapott centerezést, amit bebombázott.

1-3

Johnson simán védte Garda lövését, de ezután egy jó védekezéssel megakadályoztuk a gólt, sőt Garda távoli lövése a jobb alsóban landolt. Végre betaláltunk!

0-3

A hosszú gólcsende nem mi törtük meg, egy emberelőnyt kihasználva Fattal pattintott a hosszú, jobb alsó sarokba.

Olvasói sztorik