Sport

Szeptemberhez képest három gólt javult a Fradi a BL-címvédő ellen

Purger Tamás / MTI
Purger Tamás / MTI

Az előző kiírásban döntős Ferencváros vendéglátóként 35-27-re kikapott a címvédő Vipers Kristiansandtól szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13., utolsó előtti fordulójában.

A két együttes szeptemberi, kristiansandi találkozóját 37-26-ra megnyerő Vipers azzal a tudattal látogatott Érdre, hogy már biztosította helyét a rájátszás első fordulójában – melynek tétje a negyeddöntőbe jutás lesz –, ugyanakkor nem volt mindegy számára, hogy hányadik helyen zár.

A kisebb sérüléssel bajlódó, korábban a Vipersszel BL-t nyerő Tomori Zsuzsanna nélkül felálló házigazda együttesnek a biztos továbbjutáshoz egy pontra volt szüksége a hátralevő két mérkőzésén.

Jól kezdett a magas iramot diktáló Ferencváros, 4-4 után egy háromgólos sorozattal el tudott lépni a zöld-fehér alakulat (7-4), amely többször is támadhatott a négytalálatos különbségért, de nem sikerült élnie a lehetőséggel.

Ezt követően viszont hullámvölgybe került, támadásban pontatlanabbá vált Allan Heine vezetőedző együttesének játéka, így Anna Vjahirjeva vezérletével a vendégek fordítani tudtak (8-10).

Kapusteljesítményben is a Vipers állt jobban ebben a periódusban, ferencvárosi részről egyedül Klujber Katrin jelentett valós veszélyt támadásban, emiatt négygólosra hízott a norvég gárda előnye (10-14), amely a szünetre is megmaradt (13-17).

Janurik Kinga fontos védésekkel kezdte a második játékrészt, de az elmúlt három kiírást megnyerő Vipers – amelynek Hlavaty Tamás a trénere – több könnyed, gyors találattal ötre növelte a különbséget (15-20). A sportág legendás alakja, Katrine Lunde is sorra fogta a lövéseket a vendégek kapujában, így három találatnál közelebb nem tudott zárkózni az FTC.

Sőt, hét perccel a dudaszó előtt kialakult az addigi legnagyobb, hatgólos különbség (23-29). A hajrában még tovább nőtt a Vipers előnye, amely végül magabiztosan kerekedett felül.

A mérkőzés legeredményesebbjeként Klujber tíz gólt lőtt, a meccs embere, Vjahirjeva kilenc találattal járult hozzá a Vipers sikeréhez. Janurik tíz, a túloldalon Lunde 15 védéssel zárt.

A másik kora délutáni találkozón a Rapid Bucuresti 24-21-re nyert a pont nélkül sereghajtó Zaglebie Lubin vendégeként. Korsós Dorina hatszor volt eredményes a román együttesben.

Egy szép Korsós-gól:

A Ferencváros egy hét múlva a záró fordulóban a Metz vendégeként harcolhatja ki a továbbjutást.

eredmény, női Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, B csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Vipers Kristiansand (norvég) 27-35 (13-17)
lövések/gólok: 51/27, illetve 50/35
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 3/3
kiállítások: 6, illetve 2 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik