„A DVSC Kézilabda Kft. óvást nyújtott be a DVSC Schaeffler-FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki mérkőzésen történtek miatt. Az óvás alapja, hogy a Ferencváros elleni mérkőzés kilencedik percében Tomori Zsuzsanna, a kétperces büntetése letelte előtt újra pályára lépett (6:41-nél kapta meg a kiállítást és a videofelvétel tanúsága szerint 8:29-nél már a pályán volt, ekkor indult el a cserezóna felé), ami szabálytalan és újabb kétperces kiállítással büntetendő” – olvasható a debreceniek honlapján.
A klub szerint az eset a találkozót közvetítő M4 Sport csatorna felvételein is jól látható.
„Másodedzőnk, Kudor Kitti jelezte a szabálysértést a zsűriasztalnál ülő szövetségi képviselőnek, de az intézkedés elmaradt. Klubunk álláspontja szerint Tomori Zsuzsanna szabálysértése lényegesen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hiszen amennyiben a Fradi játékosa újabb kétperces büntetést kapott volna, a hazai csapat rövid ideig kettős emberelőnyben, majd újabb két percig emberelőnyben játszhatott volna 2-2-es állásnál.
Lényeges körülmény, hogy Tomori a 11. perctől két kiállítással játszott volna és tekintettel arra, hogy a védekezésben fontos szerepet betöltő kézilabdázóról van szó, a mérkőzés további részében ez jelentősen megváltoztathatta volna a játék képét, pláne úgy, hogy addigra a Fradi másik hármas védője, Edwige már piros lap miatt nem lehetett pályán
– írta a DVSC.
A klub szerint az FTC elleni mérkőzés végeredménye alapvetően befolyásolja a bajnokság végkimenetelét, ezáltal az európai kupákban induló csapatok sorrendjét.
A debreceni találkozót 24-21-re nyerte a bajnokságban 26 ponttal éllovas FTC. A DVSC 20 ponttal a negyedik a tabellán.