Sport

Bajnokok Ligájában szereplő csapatba igazol a magyar válogatott kézis

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Szemerey Zsófi a francia Metz HB csapatához igazol.

Emmanuel Mayonnade vezetőedző szerint a magyar játékos eddigi pályafutása a sérülések, főleg a térdsérülések miatt nem olyan volt, amilyen lehetett volna, de bízik benne, hogy ez Franciaországban már nem okoz majd gondot.

„Úgy vélem, szinte mindent tudok Zsófiról, a pályafutásáról, már igencsak régóta figyelemmel kísérem. Nem azt a pályát futotta be, amire számítottunk, többek között az őt hátráltató rengeteg sérülés miatt. Egészen pontosan térdproblémái voltak” – nyilatkozta Mayonnade a Sport1 TV Harmadik Félidő című műsorában.

„Erős fizikumú játékosról lévén szó, fizikálisan is sokkal inkább érezteti a jelenlétét a kapuban. Számunkra is fontos volt, hogy egy kicsit visszataláljunk egy olyan profilú kapushoz, amilyen egy ideje jellemez minket. Nagyon jól olvassa a játékot, impozánsan védi a közeli lövéseket, kiválóak az indításai. Ezen elemek összessége az, amelyek felhívták a figyelmünket Zsófira. Igencsak fontos számunkra, hogy milyen jól kiegészíthetik egymást Camille Depuiset-vel” – tette hozzá.

A 29 éves válogatott kapus Magyarországon több erős csapatban is megfordult, játszott már a Győrben, a Veszprémben, Siófoknál és a Ferencvárosnál is, Mosonmagyaróvárra 2020-ban tért vissza. A válogatottat a 2021-es és a tavalyi világbajnokságon, illetve a 2022-es Európa-bajnokságon erősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik