Sport

Rendhagyó módon jelentette be közelgő visszavonulását a világbajnok magyar úszó

Nagy feladatok várnak 2024-ben Kapás Boglárkára, aki a februári, dohai világbajnokság és a júniusi, belgrádi Eb után a párizsi olimpián száll medencébe.

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszis az Instagramon osztott meg néhány fotót, amelyek között szerepel egy érdekes is: egy naptár, amelynek utolsó bejegyzésénél az áll:

Rövidpályás vb (?), visszavonulás.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Telegdy-Kapas Boglarka OLY (@boglarkapas) által megosztott bejegyzés


Kapás hatévesen, 1999-ben kezdett versenyszerűen úszni, már ott volt a 2008-as pekingi olimpián, ahol a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként (15 év, 111 nap) 400 gyorson a 29. lett.

2010-ben a Szingapúrban rendezett első ifjúsági nyári olimpián Magyarország első aranyérmét nyerte 200 pillangón, nem talált legyőzőre 400 gyorson sem, míg 200 gyorson ezüstérmet szerzett.

Felnőtt olimpián az egyetlen érmét 2016-ban, Rióban nyerte, ahol 800 gyorson a harmadik helyen csapott a célba. A 2019-es kvangdzsui vébén 200 pillangón lett első, Európa-bajnokságokról pedig 2012 és 2021 között 7 aranyat szerzett.

Kapcsolódó
Úszókapitány a vb előtt: Most nem reális az éremszerzés
Bár a korábbi listán csak váltóban szerepelt a neve, Kapás Boglárka végül egyéni számot is vállal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik