A dánok egész mérkőzésen impozáns teljesítményt nyújtottak, ehhez Emil Nielsen kapus 15 védéssel és 39 százalékos teljesítménnyel járult hozzá, nem véletlenül választották a meccs legjobbjának.
A csapat kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy a pályára lépő mezőnyjátékosai közül csupán ketten (Emil Jakobsen és Rasmus Lauge) nem szereztek gólt.
A norvégok ezzel elbukták elődöntős esélyüket, a másik továbbjutó ugyanis a címvédő Svédország lett, amely 40-33-ra legyőzte Portugáliát. Ugyan az utolsó fordulóban még megtörténhet, hogy az északiakat pontszámban beéri Szlovénia és Portugália, egymás elleni eredmény miatt egyik sem előzheti már meg.
A statisztika szerint 2000 óta a dánok kilencedszer jutottak be az elődöntőbe, ezzel megelőzték a horvátokat és a spanyolokat. Összesítésben azonban a dánok csak most érték utol Spanyolországot (10-10 Eb-elődöntő).