Sport

Véget ért a tündérmese, vereséggel búcsúzott a kézi-Eb-től Feröer

Soeren Stache / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Soeren Stache / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

32-28-ra kikapott, így csoportutolsóként zárt Feröer-szigetek a németországi kézilabda Európa-bajnokságon. A szigetországi csapat minden szurkoló elismerését kivívta, miután már Szlovéniát is nagy küzdelemre késztette, majd a második fordulóban pontot szerzett Norvégia ellen. Története első győzelmére hajtott hétfőn a csapat Lengyelország ellen, többször vezetett is, majd az 57. percben is csak egygólos hátrányban volt, a legvégén azonban már nem tudott betalálni, a lengyelek pedig lezárták a meccset.

Ezen a mérkőzésen is több ezer feröeri szurkoló volt ott a berlini Mercedes-Benz Arenában, a számítások szerint a lakosság legalább 10 százaléka buzdította a helyszínen a csapatot.

Csehország hétfőn a görögök 29-20-as legyőzésével búcsúzott. A csoportkör utolsó fordulójában a csehek kapusa, a német bajnoki címvédő THW Kielben védő Tomas Mrkva 55 százalékos hatékonysággal, 18 védéssel zárt.

A hétfő délután pályára lépett csapatok közül egyik sem jutott tovább a középdöntőbe.

3. forduló

D csoport (Berlin):
Lengyelország – Feröer-szigetek 32-28 (15-15)

E csoport (Mannheim):
Georgia – Bosznia-Hercegovina 22-19 (9-9)

F csoport (München):
Csehország-Görögország 29-20 (15-8)

Kapcsolódó
Rémálom a horvátoknak, sérülés miatt véget ért a gólzsák Eb-je
Nem kizárt, hogy Ivan Martinovicra több hónapos kihagyás vár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik