Sport

A háromszoros világbajnok Van Gerwen is csomagolhat a dartsvébén

Zac Goodwin / PA Images via Getty Images
Zac Goodwin / PA Images via Getty Images

Itt a sokadik meglepetés a dartsvébén, a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen a negyeddöntőben kikapott az angol Scott Williamstől.

Williams egy 3-0-s szettel került előnybe, de a következő két játszma Van Gerwené lett, vagyis úgy tűnt, a holland klasszis elkapta a fonalat. Mégsem így lett, a 33 éves Williams ugyanis két 3-0-s játszmával ismét vezetést szerzett, és innentől nem is engedte ki a meccset a kezéből.

A második kiemelt Van Gerwen pocsékul kiszállózott, összesen 27 dobást rontott el a duplákra, Williams pedig kihasználta a nagy lehetőséget, és 5-3-mal bejutott az elődöntőbe.

„Szavakkal nem lehet leírni az érzést. Michael a generációnk legjobb játékosa, őrület, hogy sikerült őt legyőzni. Ez nem az a Michael van Gerwen volt, akit az előző három meccsén láttunk, ma nem közelítette meg a legjobb formáját. Nagyon örülök, hogy továbbjutottam a legjobb négy közé, egy dolog biztos, élvezni fogom, hogy elődöntőt vívhatok” – nyilatkozta Williams, aki a 16 éves Luke Littlerhez hasonlóan nem kiemeltként került egy lépésre a döntőtől.

Williams ellenfele Luke Humphries lesz, aki Ricardo Pietreczko és Joe Cullen ellen is nagyon közel volt a kieséshez, Dave Chisnallt viszont magabiztosan verte. A meccs elején mindketten nyertek egy-egy szettet, a harmadik játszmától viszont Humphries még összeszedettebben játszott, és három negyeddöntő után először jutott el egy vébén az elődöntőig.

Kedd este tehát az elődöntők következnek, az egyetlen versenyben maradt világbajnok Rob Cross Luke Littlerrel találkozik, Williams pedig Humphries ellen folytathatja a nagy menetelését. A meccseket a Sport 1 20.45-től élőben közvetíti.

Darts-vb, negyeddöntők:

Rob Cross (angol, 8. kiemelt) – Chris Dobey (angol, 17.) 5-4 (1-3, 2-3, 0-3, 0-3, 3-1, 3-1, 3-2, 3-1, 5-3)
Luke Littler (angol) – Brendan Dolan (északír, 28.) 5-1 (3-2, 3-0, 3-2, 3-1, 1-3, 3-0)
Scott Williams (angol) – Michael van Gerwen (holland, 2.) 5-3 (3-0, 1-3, 2-3, 3-0, 3-0, 0-3, 3-1, 3-1)
Luke Humphries (angol, 3.) – Dave Chisnall (angol, 11.) 5-1 (3-1, 2-3, 3-1, 3-2, 3-2, 3-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik