Sport

Golovin: Nekünk a nyolcadik hely is olyan, mintha dobogó lenne

MKSZ / Kovács Anikó
Golovin Vlagyimir szerint a magyar női kézilabda-válogatott még nem tart ott, mint a kétezres években
MKSZ / Kovács Anikó
Golovin Vlagyimir szerint a magyar női kézilabda-válogatott még nem tart ott, mint a kétezres években
Montenegró ellen pánikoltunk, a svédek ellen kapkodtunk, ez volt az oka a vereségnek, nyilatkozta Golovin Vlagyimir, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt követően, hogy a csapat a 10. helyen végzett az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A cél ugyan a nyolcba kerülés volt, de most már egyre inkább azt hangoztatja mindenki, hogy igazából az olimpiai selejtezőt szerette volna elérni a válogatott, azaz a 10. pozíció is elfogadható eredmény. Így vélte Golovin Vlagyimir is, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában úgy fogalmazott:

„Amikor elindultunk a világbajnokságra, az olimpiai selejtező volt a célkitűzés, de a csapattal köztudottan azt beszéltük, ha már így alakult a sorsolás, próbáljunk meg bejutni a nyolc közé. Én is azt mondtam, hogy ez nem esélytelen, de látni kell, hogy ez a két válogatott – a horvát és a montenegrói – előrébb tart, rutinosabb, mint a miénk.”

A szakember szerint a torna legnagyobb tanulsága, hogy a lányoknak hinni kell önmagukban, ehhez pedig az utolsó, horvátok elleni, hatgólos hátrányról megnyert mérkőzésből lehet erőt meríteni.

„Nem gondoltam, hogy bekövetkezik, de a negyvenötödik perc után valahogy szereztünk két labdát, és elhittük, képesek vagyunk megoldani a feladatot. Bármennyire nehéz is volt, megcsináltuk, de az első negyven perc után ember nem gondolta volna, hogy ezt a mérkőzést győzelemmel zárjuk.”

Golovin szerint nem tudni, mi lett volna, ha a hiányzók is ott vannak a vébén.

„Nem tudhatjuk, milyen hatása lett volna. Az is lehet, ha van még négy játékosunk, rosszabb eredményt érünk el” – mondta.

Bárki bármit mond, ez a csapat még nem tart ott, mint a kétezres években, hogy mindig éremért küzdjön. Nekünk a nyolcadik hely is olyan, mintha dobogó lenne.

Az interjúból kiderült még, hogy

  • miután az ellenfelek évekig építik a csapatukat, ezen lehet, hogy nekünk is el kellene gondolkodnunk.
  • Golovin szerint sajnos a lányok nem hiszik el, hogy bármilyen ellenféllel szemben sokkal többre is képesek
  • a kapitánynak egy barátja, a kínai válogatott másodedzője azt mondta, az olimpiai selejtezős rivális Japán ellen könnyű megoldani a játékot
Kapcsolódó
„Nem hiszem, hogy Magyarország győzelme megérdemelt, ez tragédia a horvát kézilabdának!”
A horvát lapok szerint a válogatott a katasztrófa királynőjévé vált, az edző megrázó meccsről beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik