Sport

Késely Ajna már az 1500 méteres elődöntőben majdnem országos csúcsot javított

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A női 1500 méteres gyorsúszás előfutamában Késely Ajna nem sokkal az országos csúcstól lemaradva jutott döntőbe a romániai Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Késely szerdán még a 800 gyors bronzéremének örülhetett, csütörtökön azonban már ismét medencébe ugrott, ezúttal 1500 méteren. Saját országos rekordjától (15:55.69) csak 25 századmásodperccel maradt le, de a döntőben ennél is jobbat szeretne úszni.

Nem tudom igazán, hogyan sikerült ez, hiszen úgy éreztem, nem lesz könnyed ez az ezerötszáz méter. Remélem, holnap délutánra ki tudom magam úgy pihenni, hogy meglegyen az országos csúcs

– mondta Késely, aki hozzátette, külön öröm számára, hogy összesítésben meg tudta előzni az olasz Simona Quadarellát, akinek ez a fő száma.

Egy másik magyar, Flück Nóra medöntötte egyéni csúcsát, 16:08.42 perccel, összesítésben hatodikként jutott fináléba, Nagy Napsugár viszont kilencedikként zárt, amivel egyáltalán nem volt megelégedve. Száz gyorson is két továbbjutónak örülhetett a válogatott, Pádár Nikolett és Ugrai Panna egy futamban szerepelt és mindketten elődöntőbe jutottak, viszont Senánszky Petra a 22. helyen zárt.

„Soha nem úsztam korábban délelőtt 53-as időt, ezért ennek természetesen nagyon örülök. Viszont egyáltalán nem voltam még elég éber így reggel, szóval remélem, hogy tudok javulni a középdöntőben” – értékelte ugrai a csütörtöki teljesítményét.

Kovács Tamás / MTI

Férfi 200 méter vegyesen három előfutamot rendeztek és többen vissza is léptek, így a nevezési idők alapján Holló Balázs továbbjutása nem lehetett kérdéses. A magyar versenyző végül 1:57.55-tel a 11. helyen ment tovább. Persze, szüksége is volt a tartalékolásra, mivel fél órával később már 200 méter pillangón volt jelenése, ahol viszont szinte tét nélkül versenyezhetett, mert csak 19 nevező volt. Márton Richárd második lett (1:54.95), Holló pedig a 11. (1:56.75).

Férfi 100 méter háton Jászó Ádám 15. idővel jutott tovább, amivel felnőtt világversenyen pályafutása során először ugorhat medencébe egyéni középdöntőben. A nők 50 méteres hátúszó sprintjében Komoróczy Lora Fanni és Szabó-Feltóthy Eszter volt érdekelt, előbbi 27.02 másodperccel a nyolcadik helyen lépett tovább, utóbbi viszont 28.68-cal a 26.-ként zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik