Sport

„Tisztában vagytok azzal, hogy a játékosok emberek?” – kizárással fenyegeti szurkolóit a veszprémi kéziklub

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Telekom Veszprém hivatalos közleményben tudatta, hogy a jövőben kizárja a csapat játékosait vegzáló szurkolókat az arénájából.

Csütörtök este a csapat 31-30-ra kikapott a Barcelonától a Bajnokok Ligájában, a mérkőzésen pedig az egyik szektorból szidni kezdték Rodrigo Corrales kapust. Beszámolók szerint nem tett jót a kapus lelkiállapotának az eset és bár így is 13 védéssel zárta a meccset, a klub közleményben állt ki játékosa mellett.

„A Telekom Veszprém kézilabda csapat edzője Momir Ilic, másodedzője Gulyás Péter, kapusedzője Sterbik Árpád! Azt a kérdést, hogy ki és mikor kerül pályára, rájuk, a szakemberekre bíztam. A döntés szakmai alapon kerül meghozatalra és nem közfelkiáltással, legfőképp nem az „O” szektor egyes tagjai részéről történő játékos nevek skandálásával.

Tisztában vagytok azzal, hogy a játékosok egyébként emberek, érzésekkel, érzékenységgel, lélekkel és nem robotok?? Emberek, akiket meg tudtok bántani, főleg ha megalázzátok őket. Ők egy csapatként élnek, gondolkoznak és legfőképp játszanak, küzdenek a pályán

– írta a csapat Facebook-oldalán Dr. Csík Zoltán, a veszprémiek vezérigazgatója.

A közlemény kitér egyébként arra is, hogy nagy becsben tartja a szurkolókat és kimondottan csak az adott szektorra vonatkozott a negatív kritika. A legfontosabb rész azonban a bejegyzés legvégén olvasható:

„A továbbiakban ezt tolerálni nem tudom és nem fogom. A következő alkalommal hasonló viselkedés esetén az érintetteket kizárjuk az Arénából. De bízom abban, hogy az igazi szurkolók maguk közül is kizárják az ilyen módon megnyilvánulókat, ezzel megőrizve az igazi veszprémi szurkolói hírnevet. A csapatnak ugyanis nagy szüksége van a 8. játékos támogatására.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik