Sport

Tóth Tímea őszintén beszélt gyermeke elvesztéséről és a rákbetegségéről

Tóth Tímea 2019-ben elvesztette a 12 napos gyermekét, 2021-ben mellrákot diagnosztizáltak nála. A kétszeres olimpikon, világbajnoki ezüst- és bronzérmes kézilabdázónő a Magyar Nemzetnek adott interjújában vallott az elmúlt évek nehézségeiről.

A mai napig nem kaptam választ arra, hogy miért nem volt, vagy miért állt le a keringése, csak találgattunk, hogy vajon mi lehetett a probléma.

Talán az, hogy a méhlepényem nem volt egészséges. Ő abból nem tudott megfelelően táplálkozni, nem volt keringése, és ezért nem is tudott fejlődni. Ennek, a feldolgozatlan tragédiának volt köszönhető az emlődaganat.

– mesélte Tóth Tímea.

A gyermek elvesztéséből látszólag nagyon hamar felállt, egy héttel a tragédia után már dolgozott. Úgy csinált, mintha semmi sem történt volna, amely után az onkopszichológusnál több héten keresztül járták körül a traumát.

Akkor kisírtam a bánatomat. Feldolgoztam a tényt, hogy ő már nincsen velünk. Sokkal gördülékenyebben dolgoztam fel így a rákot, mintha otthon ültem volna begubózva, és mindent rátoltam volna másokra. Mindig is azt vallottam, hogy nem szégyen segítséget kérni, pontosan azért, mert utána nemcsak az adott illetőnek, hanem a környezetének is sokkal könnyebb. Ezért osztottam meg a betegségemet az interneten, meg azért is, mert tudtam, hogy a képernyőn ország-világ láthatja, mi történt velem. Így nem volt meglepetés senkinek sem, hogy turbán volt a fejemen, miközben szakértettem a tévében

– fogalmazott a gyógyulása folyamatáról.

A 152 válogatottsága alkalmával 486 gólt jegyő átlövő a pályafutásáról is beszélt, arról, kitől mit tanult, kinek köszönhet a legtöbbet, és hova érhetett volna, ha a 20-as éveiben felismeri a nehézségeit és már akkor pszichológushoz fordult volna.

A Ferencvárossal két bajnoki címet szerző korábbi remek átlövő mesélt

  • a kezdetekről, a súlylökés és a kézilabda kapcsolatáról,
  • hogy bár fájt neki Szabó Edina érdi edző véleménye, de utólag el kell ismerje, igaza volt, amikor 2013-ban lebeszélte a folytatásról,
  • a jelenről, hogy miért nem a Fradiban edzősködik,
  • hogyan alapította meg öt éve vezeti a Békásmegyeren található Gyermekeink Sikeréért Sportegyesületet, ahol az U12-es korosztállyal bezárólag, körülbelül hatvan gyerekkel foglalkozik,
  • mikor, hogy került először és másodszor is kapcsolatba a hittel, Istennel,
  • a jelen női kézilabdázásának problémájáról,
  • és arról, miért várja a jövö héten kezdődő világbajnokságot optimistán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik