Sport

Szabadul a börtönből Oscar Pistorius, aki agyonlőtte barátnőjét

Alexander Joe / AFP
Alexander Joe / AFP

Feltételesen szabadul a börtönből a hatszoros paralimpiai aranyérmes Oscar Pistorius, számolt be róla a BBC. A dél-afrikai paraatléta 2013-ban, Valentin-napon lőtt rá többször is Reeva Steenkampra, aki belehalt sérüléseibe. Pistorius azzal védekezett, hogy betörőnek hitte barátnőjét, azonban az őrizetbe vételét követően 2016-ban 15 év börtönbüntetésre ítélték.

Jelen állás szerint 2024. január 5-én szabadul, de nem hagyhatja el Pretoria területét, indulatkezelési terápiára kell járnia és a hatóságok követik majd a mindennapjait.

A BBC cikke szerint az áldozat szülei közül már csak az édesanyja van életben, ő nem ment el a mostani döntés kihirdetésére. Tavaly találkoztak egymással, Mrs. Steenkamp akkor úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a most 37 éves Pistorius megbánta volna a tettét, de ő már megbocsátott neki, nem hiszi ugyanis, hogy túlélte volna azt a haragot, amit korábban érzett.

Kapcsolódó
„Életünk egy része eltűnt” – a gyilkosság tíz évvel után is gyászol a Steenkamp házaspár
A hatszoros paralimpiai bajnok Oscar Pistorius feltételesen szabadulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik