Sport

Kevés esély volt rá, mégis világbajnoki aranyérmet kap a magyar birkózó

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Kivételes döntésnek köszönhetően mégis világbajnoki címet és aranyérmet kap Losonczi Dávid

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában vb-döntős 23 éves birkózó szeptemberben vitatható körülmények között veszített egy súlyos bírói hiba miatt. Losonczinak ugyanis nem ítéltek meg egy egyértelmű tust a fináléban, amely miatt később Ali Cengiz nyerhetett 8:7-re. Ugyan a birkózásban nincs mód az óvásra, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) mégis arra kérte a nemzetközi szövetséget (UWW), vizsgálják felül az esetet. A Nemzeti Sport hétfő este közölte, hogy a kicsi esély ellenére mégis Losonczi javára ítélt a szervezet, így megkapja az aranyérmet.

„Az elnökség elismerte, hogy súlyos bírói hiba történt, és megváltoztatta a mérkőzés eredményét. Az alapos szakértői elemzés megállapította, hogy a birkózás jelenlegi szabályai szerint a vezetőbíró által jelzett tust a szőnyegelnöknek meg kellett volna erősítenie. Tekintettel a fentiekre,

az UWW elnöksége kivételes és egyedi döntés alapján ebben a kategóriában két aranyérmet ítél meg, így Losonczi Dávid is világbajnok 2023-ban kötöttfogásban a 87 kg súlycsoportban. Mivel ebben a kategóriában a végső helyezés módosul, ennek megfelelően a vonatkozó világranglista-pontokat Losonczi Dávid is megkapja

– idézte a sportnapilap Nenad Lalovicot, az UWW elnökét.

Losonczi szeptemberben még a tehetetlen dühe miatt könnyezett, novemberben viszont már örömében, mivel jogos elégtételnek tartotta a döntést.

„Bevallom, megkönnyeztem, igazán szép pillanat volt. Elégtételnek érzem a döntést, mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az igazság utat tört magának. Akkor még nem mondhattam senkinek, örülök, hogy végre beszélhetek róla. Az igazság az, nehéz felfogni, ami történt, hihetetlen kimondani, hogy világbajnok vagyok. Persze, teljesen más így, mintha a szőnyegen lettem volna, és körbe futhatok a magyar zászlóval a győzelmemet ünnepelve… A himnuszról nem is beszélve, de sebaj, majd az olimpián” – lelkendezett a birkózó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik