„Pajkos és makacs gyerek voltam, de a néha jó, olykor rossz dolgokat szült, de mindig hű voltam magamhoz. Azt hiszem, ez a karakter segített átvészelni a nehéz időszakokat” – mesélte az Európai Kézilabda Szövetség önéletrajzi sorozatában (This is me) Dragana Cvijic, az FTC-Rail Cargo Hungaria szerb válogatott beállósa.
A 33 éves klasszis elmondta, kiskorában nagyon szeretett futballozni. Az iskolában mindig a fiúkkal játszott, de titkolnia kellett, mert édesanyja nem lett volna túl boldog, ha kiderül a szenvedélye.
„Szülővárosomban, Obrenovacon a kézilabda népszerű volt, de semmit sem tudtam róla. Hétéves voltam, amikor édesapám megkérdezte, hogy szeretném-e kipróbálni. Így találkoztam először a sportággal, de nem bírtam sokáig, talán csak egy évig. Számomra unalmas volt” – mesélte.
Néhány év múlva aztán visszatért a kézilabdához, a Radnicki Obrenovac edzője, Momcilo Stakic rávette, hogy csatlakozzon a klubhoz. Bár nem akart nagyon futni, a kapusposztot szemelte ki, de egy hónap után ismét unalmasnak találta. De a légkör, a barátok és az utazás egyre inkább meghozta hozzá a kedvet.
Belgrádban szeretett bele a kézilabdába
Kapus helyett balátlövő lett, 15 éves koráig ezen a poszton szerepelt a Crvena zvezdában. Aztán a belgrádi csapat edzői úgy gondolták, hogy jó beállós lenne belőle és végül kiderült, nem tévedtek.
Megint makacs voltam, egy évig tiltakoztam, csak álltam a vonalon, és nem kaptam el a labdát. Én átlövő akartam lenni, arra gondoltam, hogy egy beállós nem fontos ember. Csak ott áll és várja a labdát. Ó, mekkorát tévedtem!
– írta.
Amikor Vlada Simicic edző megérkezett a Zvezdához, elkezdett vele külön foglalkozni, minden a helyére került.
„Beleszerettem a posztba, a kézilabdába, és rájöttem, hogy ez lehet az életem. Ma a kézilabdának élek, a kézilabdával lélegzek és élvezem a játékot.”
18 évesen került a szlovén Krim Ljubljanához, azt mondta, a korosztályából ő volt az első, aki külföldre igazolt.
„A szerb junior válogatottban nagyon jó voltam és kaptam ajánlatokat a Metztől, a Buducnosttól és a Krimtől. A fő ok, amiért a szlovéneket választottam, Ljudmila Bodnyijeva volt. Számomra a mai napig ő a legjobb kézilabdázó. Két évig tanított, miattam korábban jött az edzésre, és később távozott. Minden nap. Igényes voltam, ezernyi kérdést tettem fel. Még mindig nem tudom, hogyan volt ennyi türelme hozzám” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok orosz beállósról.
Fél lábbal is BL-döntőt játszott
A második ljubljanai szezonjában megsérült, ez volt az első komoly térdsérülése. A távozás gondolatával foglalkozott, és miután Dragan Adzic hívta, elfogadta a Buducnost ajánlatát.
„A Buducnost hihetetlen volt. Talán az egyik legjobb csapat, amivel valaha játszottam. Három év alatt két Bajnokok Ligája-címet nyertünk, ezt leírni is nehéz. Állandóan Bojana Popoviccsal és Maja Saviccsal lógtam, két legendával és csodálatos játékossal. Nagy hatással voltak rám. Az volt az álmom, hogy felemelhessem egyszer a BL-trófeát. Popovicnak volt egy serlege otthon, még amikor a Slagelsében játszott, Anja Andersen adott neki egyet ajándékba. 2011 decemberében felhívott, és azt mondta: «Gyere át, nézd meg!».
Annyira izgatott voltam, ott voltam annak a játékosnak az otthonában, aki addig a tévében csodáltam.
Akkor Popovic megígérte neki, ha a Buducnosttal megnyerik a Bajnokok Ligáját, akkor lemond arról, hogy csapatkapitányként felemelje, átengedi a megtiszteltetést Cvijicnek.
2012 márciusában azonban a beállós megsérült, a Valcea ellen elszakadt a keresztszalagja. Az MRI-vizsgálat után közölték vele, hogy műtétre van szüksége.
„Sírva fakadtam. Boskovic elnök azt mondta, hogy fiatal vagyok, fontos a gyógyulás. De makacs voltam és azt mondtam neki: «Játszani fogok. Nem érdekel, megtalálom a módját». Mindenre készen álltam. Azt hitték, hogy őrült vagyok, de betartottam a szavam.”
A Larvik elleni elődöntőben tért vissza, majd játszott a Győri Audi ETO KC elleni fináléban is. Az első meccset két góllal elveszítették Győrben (27-29), de egy drámai, podgoricai visszavágón 27-25-re nyertek és elhódították a trófeát.
Bojana betartotta az ígéretét, én emelhettem fel a történelmi serleget. Ez a lépése megmutatta nekem, milyen nagyszerű játékos és nagyszerű ember.
Megtanított arra, hogy ha én vagyok a csapatkapitány, hogyan legyek ott a társak mellett, és hogyan segítsek a fiatalabb játékosoknak. Ha még egyszer BL-t nyerek, én is ezt tenném, másnak adnám meg az örömet, hogy először felemelje a trófeát.”
2015-ben ismét BL-t nyert, a kettő siker között pedig a válogatottal is jött a siker, 2013-ban, a hazai vébén ezüstérmet szerzett Szerbiával.
„Megtanultam uralkodni magamon”
A Buducnost után az északmacedón Vardar következett, amellyel Final Fourba jutott, azt mondta, a legnagyobb hatást Roberto García Parrondo vezetőedző gyakorolta rá, aki új látásmódot adott neki, változtatott a játékstílusán, és segített, hogy még jobb legyen.
„A nagyszerű meccsek és a döntőbe jutás ellenére is sajnálom, hogy nem nyertük meg a címet. Főleg, hogy végül jöttek az anyagi problémák” – utalt arra, hogy a klub elveszítve sztárjait visszaszürkült a hazai ligába.
A CSM Bucurestihez ment, erről a korszakról azt mondta, pályafutása legnehezebb része volt. Önmagával sem volt elégedett, plusz rengeteg sérüléssel bajlódott.
„Azonban valami jót adott nekem. Megtanultam uralkodni magamon. Elkezdtem másképp gondolkodni, új szemszögből látni a dolgokat. Ez egy igazi átmenet volt az életemben, és rájöttem, mi a fontos számomra, és mi nem. Jött néhány új döntés, és hogy mit akarok az életemtől és a karrieremtől.”
2021-ben ismét csatlakozott a Krimhez, de csak egy rövid időre. A szezon közepén hat hónapra új csapatot kellett találnia, ez pedig a CSZKA Moszkva lett.
„Soha nem akartam Oroszországba menni, idegenkedtem tőle, de a CSZKA-nak volt egy jó ajánlata, én pedig játszani akartam. Főleg Darija Dmitrijevával, akiről azt mondták, visszatér a pályára. Örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Ott minden szuper volt, tényleg otthon érezte magát. A háború miatt nem játszhattunk a Bajnokok Ligájában, de úgy döntöttem, maradok, és ott fejezem be a szezont. Ez volt életem legjobb hat hónapja.”
Van egy víziója
Következett a Ferencváros, és a hihetetlen 2022-23-as szezon, amely a mélyponttól, a Bietigheim elleni, kiütéses 20 gólos vereségtől a francia Metz elleni csodás BL-negyeddöntős fordítással, majd a Bajnokok Ligája-döntővel ért véget.
Sajnálom, hogy nem volt több erőnk, hogy jobban játsszunk a Vipers elleni döntőben. De boldog vagyok, hogy megadtuk ezt a szurkolóinknak. Tízezer rajongónk előtt játszani igazi kiváltság volt, mi játékosok az ilyesmiért élünk.
Azt mondta, a szurkolók mindig mellettük állnak, és ebben a szezonban sincs ez másként.
„Ismét nehezen kezdtünk, de küzdünk. Továbbra is hiszek abban, hogy újra ott lehetünk a negyeddöntőben, vagy akár a Final Fourban. Akármilyen őrülten is hangzik, senki se lepődjön meg, ha az FTC-nek sikerül!” – ígérte.
Azt mondta, ha most megkérdeznék tőle, mi lesz, ha ismét komoly sérülést szenved, először azt mondaná, hogy nem tér vissza.
„De hét térdműtét után tudom, amikor ez megtörténne, akkor új motivációt és új energiát kapnék. Makacs vagyok, meg akarnám mutatni, hogy visszatérhetek, és ismét magas szinten játszhatok.”
„Szeretnék edző lenni, és remélem, lesz lehetőségem kipróbálni. Szerintem a női kézilabdából hiányoznak a jó női edzők. Van egy vízióm, és igyekszem minden nap készülni erre a szerepre. Igyekszem minden edzőtől ellesni a legjobbakat, mindent le is írok. Gondolkodom azon, hogy mit tennék bizonyos helyzetben, hogyan működnének az edzések, mit szeretek, mit nem. A sporttudomány naponta fejlődik, mindannyiunknak új dolgokat kell tanulnunk. Ez a szenvedélyem és az álmom, amit szeretnék követni.”
