Sport

A szegedi kézicsapat edzője: A félidőben arról beszéltünk, hogy küzdjünk és ne adjuk fel

Kolstad Handball / Facebook
Kolstad Handball / Facebook

Komoly verést kapott a kézilabda Bajnokok Ligájában a Szeged, amely 24 gólt kapott az első félidőben a Kolstad vendégeként (24-11), és tíznél közelebb már nem is tud ellenfeléhez férkőzni, végül 37-24-es vereséget szenvedett. A csoportkörben egy győzelemmel és három vereséggel álló csapat vezetőedzője, Kárpáti Krisztián a mérkőzést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az első félidőben a norvég rivális kifejezetten jól játszott, a szegediek viszont teljesen összetörtek.

A félidőben arról beszéltünk, hogy közösen küzdjünk, és ne adjuk fel

mondta Kárpáti, aki szerint a következő lépés csakis a kemény munka lehet, mert kiadós leckét kaptak arról, hogy most milyen formában vannak.

A Szeged az eddigi négy mérkőzésén 130 gólt kapott, ennél többször csak a Porto és a Celje kapuját vették be az ellenfelek a mezőnyben. A magyar csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll az A csoportban, az Eurofarm Pelistert előzi.

A Szeged a következő fordulóban Kielcébe látogat.

Kapcsolódó
Kell-e magyar edző az NB I-be, és ha nem, akkor miért?
Van elég magyar edző az NB I-ben? Túl kevesen vannak? Netán túl sokan? Van-e nyoma egy új hazai edzőgenerációnak? Megvizsgáltuk az elmúlt bő tíz évet a magyar élvonalban, de körbenéztünk a régióban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik