Sport

Elveszíti klasszis jobbátlövőjét a Győri ETO kézicsapata

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI
Ana Gros a szezon végén elhagyja a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát. A klub honlapjának hétfői cikke szerint a csapat szeretett volna szerződést hosszabbítani a szlovén jobbátlövővel, ám a játékos úgy döntött, hogy hazájában folytatja pályafutását.

„Ana Gros egy világklasszis játékos, öröm vele együtt dolgozni. Képességeit már az előző szezonban is bizonyította, így már tavasszal megkerestük hosszabbítási ajánlatunkkal. Hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy nem Győrben folytatja pályafutását, hanem privát céljait is mérlegelve hazatér Szlovéniába” – idézte a honlap Endrődi Pétert, a Győri ETO Kft. ügyvezetőjét, aki hozzátette, hogy elfogadták a sportoló döntését.

A 32 éves játékos elmondta, jól érzi magát Győrben és tisztában van azzal, hogy a magyar csapattal van a legnagyobb esélye, hogy trófeákat nyerjen, de a döntés során más szempontokat is figyelembe vett.

Most azonban eljött az idő, hogy a kézilabda mellett saját magam céljait is szem előtt tartsam. Erre leginkább otthon van lehetőségem, ezért annak ellenére, hogy a klub marasztalt, én a távozás mellett döntöttem.

Ez még nem a búcsú ideje, hiszen júniusig mindent megteszek majd a csapat sikereiért a többiekkel közösen. Nagy céljaink vannak, amiket szeretnénk elérni” – mondta Ana Gros, aki 2010 és 2012 között szerepelt először az ETO-ban, majd egy évtizeddel később, 2022-ben tért vissza a csapathoz, melynek színeiben eddig 136 mérkőzésén 484 gólt szerzett.

Kapcsolódó
Dániából szerződtetett világbajnok holland kéziseket az ETO
Dione Housheer és Bo van Wetering jövő nyártól Győrben folytatja pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik