Sport

Közte tíz, otthon kapott nagy pofont a Debrecen a BL-ben

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A Debrecen házigazdaként 36-26-ra kikapott Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától, a német Bietigheimtől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap, írja az MTI.

A hazaiak keretéből Hornyák Dóra, a vendégektől Danick Snelder hiányzott. Rendkívül hatékony támadójátékkal kezdett a német bajnok és kupagyőztes, a meccs harmadánál úgy vezetett 14-8-ra, hogy mindössze két lövést hibázott. A hazaiak védekezése nem működött megfelelően, ezért Szilágyi Zoltán vezetőedző már a szünet előtt kikérte a második idejét is, és bár jó néhány taktikai variációval próbálkozott, a különbség nem változott az első félidő végéig.

Még hét perc sem telt el a második felvonásból, amikor Szilágyi élt az utolsó időkérési lehetőségével is, de csapata időről időre emberhátrányba került, így pedig nem volt esélye a felzárkózásra, sőt a 39. percben már tíz találattal vezetett a Bietigheim.

A németek 8-0-s sorozatot produkáltak, és bár erre egy 4-0-s szériával válaszolt a DVSC, a hátralévő időben már nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, és végül meglepően nagy különbséggel kapott ki.

A vendégek mindössze nyolc lövést rontottak a hatvan perc során. Xenia Smits nyolc, Veronika Malá hét, Karolina Kudlacz-Gloc hat, Faluvégi Dorottya két gólt lőtt, Szikora Melinda 34 lövésből tízet védett. A házigazdáknál Töpfner Alexandra volt a legeredményesebb öt találattal.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló DVSC jövő szombaton a dán Odense HB vendége lesz a BL csoportkörében.

Kapcsolódó

A csoport, 3. forduló

DVSC Schaeffler-SG BBM Bietigheim (német) 26-36 (12-18)

lövések/gólok: 48/26, illetve 44/36
gólok hétméteresből: 7/5, illetve 8/8
kiállítások: 18, illetve 12

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik