Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet, ezzel begyűjtötte 24. Grand Slam-trófeáját.
A szerbek 36 éves klasszisa annak a tudatában lépett pályára 10. US Open-fináléjában, hogy az eredménytől függetlenül hétfőtől újra világelső lesz, megelőzve Carlos Alcarazt. New Yorkban háromszor (2011, 2015, 2018) ünnepelhetett Djokovic, aki 100 mérkőzést vívott már az év utolsó Grand Slamén, és – 2015 és 2021 után – harmadszor szerepelt négy GS-döntőben egy szezonon belül. Ami a belgrádi klasszis további elképesztő statisztikáit illeti,
A harmadikként rangsorolt Medvegyev harmadszor jutott a fináléba a US Openen, és 2021-ben megverte a döntőben Djokovicot, akinek akkor emiatt nem sikerült egy naptári évben megnyernie mind a négy nagy versenyt.
Ami az egymás elleni mérleget illeti, 2017 óta 14-szer csaptak össze, a szerb kilencszer, az orosz pedig ötször bizonyult jobbnak. Legutóbb márciusban találkoztak Dubajban, akkor Medvegyev két sima szettben győzött.
Ezúttal a 72. Grand Slamén és a 36. GS-döntőjében pályára lépő Djokovic 2:0-nál brékelt, majd fogadóként 5:2-nél elszalasztott két játszmalabdát, de aztán kiszerválta a szettet. A folytatásban is maradtak a hosszú alapvonalcsaták, melyeket a fülledt idő miatt – az Arthur Ashe Stadion tetejét becsukták a lehetséges eső okán – időnként mindketten próbáltak lerövidíteni. A sokadik 30 ütés feletti labdamenet után a szerb kimerülten elterült a földön, majd 3:4-nél egy 12 perces gémben hozta az adogatását, 5:6-nál pedig szettlabdát hárított. A döbbenetes ütésváltásokat hozó rövidítést ismét a szerb bírta jobban, a második felvonás 1 óra 45 percig (!) tartott, ez volt az idei US Open leghosszabb szettje.
A harmadik játszma előtt a 27 éves moszkvai teniszező ápolást kért a vállára, majd 1:2-nél elvesztette a szerváját, de rögtön visszabrékelt. Csakhogy a meccs előrehaladtával egyre jobban fáradni látszott, és 2:3-nál ismét elbukta az adogatását. Djokovic innentől már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, 3 óra 17 perc alatt diadalmaskodott, begyűjtötte pályafutása 96. tornagyőzelmét és – saját férfi rekordját tovább javítva – 24. GS-serlegét.
Egyben utolérte az abszolút csúcstartó ausztrál Margaret Courtot, aki 1977-ben ugyancsak 24 GS-trófeával vonult vissza. A pályán aztán egy Kobe Bryantre emlékező pólóval ünnepelt.