Sport

Kós Hubert őrületes országos csúccsal lett világbajnok

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Kós Hubert aranyérmet szerzett a fukuokai világbajnokság pénteki döntőjében 200 méter háton.

A 20 éves úszó száz méteren 53.11 másodperces idővel országos csúcsot döntött, így jó formában érkezett a fő számára, a kétszázas távra is. A pénteki döntőben harmadik helyen fordult, a harmadik ötven méteren pedig elképesztő tempót diktált, amivel élre állt és a sportági klasszis Ryan Murphy sem tudta beérni őt.

Félelmetes idővel hasított a célba, 1:54.14 perc alatt teljesítette a kétszáz métert, amivel megdöntötte egyéni csúcsát (1:55.95) és egy másodpercet vert Bernek Péter országos rekordjára (1:55.58) is.

A szám másik magyarja, Kovács Benedek 1:55.85-tel ötödikként ért célba. A futamot követően egyébként Kósnak orvosi ellátásra volt szüksége, később azt mondta:

Tényleg mindent kiadtam magamból. Annyira, hogy utána vissza is jött az ebédem.

Kós az Egyesült Államokban készült azzal a Bob Bowmannel, aki korábban a világklasszis Michael Phelpsszel is együtt dolgozott. A felnőtt mezőnyben 2020-ban tette le a névjegyét, ekkor ugyanis megúszta az olimpiai A-szintet 200 vegyesen. Ugyanebben a számban egy évvel később az országos bajnokságon 1:57,58 perccel junior Európa-csúcsot, majd száz méter pillangón szintén olimpiai szintet úszott. Szintén 2021-ben újabb mérföldkőhöz ért, amikor az Eb-n junior világcsúcsot úszott a 200 vegyes elődöntőjében. Miközben sorra gyűjtögette a rekordokat, Sós Csaba szövetségi kapitány még 2022-ben is azt mondta róla, miután a vb-hatodik lett, hogy az idején javítani kéne. A mostani vébére már kifejezetten tőle várta a korábban hiányolt áttörést Sós, amit azzal ért el végül Kós, hogy átállt teljesen a hátúszásra.

A magyarok számára nem alakult jól a pénteki versenynap egyébként, mert délelőtt a 4×200 méteres gyorsváltó 7.11.15 perces idővel csak a 15. lett összesítésben, így nem jutott tovább, valamint női 800 méter gyors előfutamaiban Késely Ajna 10., a nyíltvízi váltóval ezüstérmes 18 esztendős Fábián Bettina pedig 24. helyen végzett. Az elődöntők sem hoztak szerencsét, Szabó Szebasztián 50 méter gyorson úgy bekezdett, hogy a végére elfogyott az ereje és nyolcadik lett a futamában. Szabó-Feltóthy Eszter és Burián Katalin 200 méter háton küzdött a döntőért, de egyiküknek sem sikerült a legjobb nyolc közé beférnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik