Sport

Németh a 8. a vb-döntőben, a román csúcstartó messze volt a dobogótól

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Németh Nándor a nyolcadik lett a fukuokai vizes világbajnokságon, a férfiak 100 méteres gyorsúszószámának döntőjében. A győzelmet az ausztrál Kyle Chalmers szerezte meg. A világcsúcsot tartó és címvédő David Popovici a 200 gyors után most is lemaradt a dobogóról.

Németh az előfutamokat kissé kicentizte, mert a 14. helyen jutott tovább, az elődöntőben ugyanakkor már semmit sem bízott a véletlenre, a futamát 47.62-es idővel nyerte meg, összességében pedig negyedikként kvalifikált a csütörtöki döntőbe – megelőzte például Popovici-t is. Az egymást követően harmadik vb-jén jutott el a legjobb nyolcig.

Németh a 6-os pályán úszott, mellette az ausztrálok klasszisa, Chalmers tempózott. A 23 éves magyar féltávnál a negyedik volt, de a fordulója nem volt az igazi, így végül a nyolcadik helyen csapott célba. A számot a nagyot hajrázó Chalmers nyerte meg az amerikai Jack Alexy és a francia Maxime Grousset előtt.

Popovici féltávnál még a harmadik volt, de a második 50-en visszaesett és csak a hatodik lett.

Kicsit csalódott vagyok, mert szerettem volna jobban úszni. Jó úton haladunk, jövőre az olimpián majd remélem kicsivel jobb idő és eredmény is sikerülhet

– mondta Németh Nándor az M4-nek.

Férfi 100 m gyors

1. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.15 másodperc
2. Jack Alexy (Egyesült Államok) 47.31
3. Maxime Grousset (Franciaország) 47.42
…8. NÉMETH NÁNDOR 48.17

Ami a további magyar érdekeltséget illeti:

  • 200 háton két magyar is a döntőbe jutott, Kovács Benedek a második, Kós Hubert a futamát megnyerve a harmadik legjobb idővel,
  • míg a női 2×200-as gyorsváltó (Pádár Nikolett, Ábrahám Lilla Minna, Molnár Dóra, Késely Ajna) a hetedik helyen végzett.

A férfi 100 gyors csütörtök esti programban a második éremfutam volt, előtte a nők 200 pillangóúszását rendezték, ahol Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna az elődöntőig jutott – előbbi kis híján elsírta magát az M4 kamerája előtt a futama után. Az aranyat a 16 éves kanadai Summer McIntosh szerezte meg, az ausztrál Elizabeth Dekkers végzett a második, az amerikai Regan Smith a harmadik helyen. A 17. életévét augusztus 18-án betöltő McIntosh már három világbajnoki aranyéremnél jár, Budapesten kétszer állt a dobogó tetejére tavaly.

A 200 vegyest megnyerő Léon Marchand megdöntötte Cseh László Európa-rekordját, erről itt írtunk bővebben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik