Élő Sport

Nagy falat volt az Európa-bajnok, kikapott a vb-negyeddöntőben a női pólóválogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A magyar női vízilabda-válogatott szinte végig szaladt az eredmény után, végül 12-9-re kikapott az Európa-bajnok spanyoloktól a vizes világbajnokság negyeddöntőjében. Az ötödik hely lehet a legjobb, amit Bíró Attila csapata elérhet, de ahhoz még nyerni kellene két meccset. Ezzel a vereséggel az is eldőlt, hogy Fukuokában nem szerez olimpiai kvótát a válogatott

Mivel hatalmas szenzációval, az amerikaiak vereségével indult a negyeddöntős program, így hirtelen szinte minden versenyben lévő csapat világbajnoki esélyessé lépett elő Fukuokában. Bíró Attila a meccs előtt arról beszélt, hogy a védekezés lehet kulcsfontosságú, annak csiszolása érdekében a hollandokkal és az amerikaiakkal is gyakorolt a magyar válogatott, a szövetségi kapitány optimistán nyilatkozott a tapasztalatokról.

A védekezéssel nem is voltak problémák, Magyari-védésekkel, a védelem pedig blokkokkal jelentkezett már az első percekben, ugyanakkor a támadások sokszor döcögtek. Az első spanyol gólra Keszthelyi válaszolt ötösből, 1-1 után azonban csak szaladt az eredmény után a magyar válogatott.

Sok volt a pontatlanság a támadásokban, hol a bejátszások nem ültek, hol a labda perdült le a kezekről, ráadásul többször a kapufa is segítette a spanyolokat. Az Európa-bajnoki címvédő rivális ezzel szemben pontosan és eredményesen játszott, így a harmadik negyedben már négy góllal is vezetett (6-10).

A záró nyolc perc kezdetén kettőt lefaragott hátrányából a magyar csapat, ekkor látszott, hogy a spanyolok kerültek hullámvölgybe. Feljöhetett volna egy gólra Magyarország, de kontrát fújtak, a spanyolok pedig büntettek a túloldalon és ezzel lényegében el is döntötték a meccset.

A magyar válogatott kilenc góljából négy is ötméteresből esett, kettőt Keszthelyi, kettőt Garda szerzett. Ők ketten voltak egyébként a magyar válogatott legeredményesebb játékosai, előbbi három, utóbbi négy találattal zárt. A túloldalon Judith Forca öt gólt dobott.

A magyar csapat a 2012-es, eindhoveni Európa-bajnokság negyeddöntője (11-9) óta egyszer sem tudta legyőzni világverseny egyenes kieséses szakaszában a spanyolokat. Erre tízszer lett volna lehetőségük, a legközelebb tavaly a világliga budapesti döntőjében jártak ehhez, de akkor végül ötméteresekkel nyert a rivális. Legutóbb egy hónappal ezelőtt, a világkupa Long Beach-i szuperdöntőjének bronzmérkőzésén csaptak össze a felek, akkor 18-15-ös spanyol siker született.

Mivel a világbajnokságról az első két helyezett szerez kvótát a párizsi olimpiára, így a tavaly, hazai környezetben világbajnoki ezüstérmes magyar csapat legközelebb a januári Európa-bajnokságon biztosíthatja be párizsi szereplését – az Eb-n egy kvótát osztanak ki.

A magyarok szerdán a görögökkel találkoznak.

Női vízilabda, negyeddöntő

Spanyolország-Magyarország 12-9 (3-2, 3-2, 4-3, 2-2)
gólszerzők: Forca 5, Ruiz, Camus 2-2, Ortiz, Espar, Garcia Godoy 1-1, illetve Garda 4, Keszthelyi 3, Leimeter, Gurisatti 1-1

Magyarország: Magyari – Szilágyi, Vályi, Gurisatti, Parkes, Rybanska, Keszthelyi – Hajdú, Mahieu, Máté, Garda, Leimeter, Neszmély (kapus)

 

korábban:

Ausztrália-Görögország 9-8 (3-4, 4-1, 2-3, 0-0)
Hollandia-Kanada 17-10 (6-2, 5-3, 3-4, 3-1)
Olaszország-Egyesült Államok 8-7 (3-2, 1-2, 2-2, 2-1)

9-12 - VÉGE

A blokkon akadt el a magyar próbálkozás, a spanyolok viszont nem kapkodtak, Neszmély pedig visszaért és védett, Bíró Attila időt kért. Keszthelyi dobott egy kapufát, Gurisatti pedig beállította a végeredményt.

8-12

Sajnos nagyon elléptek a spanyolok, már néggyel vezetnek, üres a magyar kapu.

8-11

Ilyen nincs… Egy spanyol kapufa után magyar kapufa következett, de sikerült visszaszerezni a labdát, miközben fórba is kerültünk. Ezután beakadt a labda a spanyol kapuba, de Keszthelyi ellen fújtak, nem adták meg. Espar dobott megnyugtató gólt – már a spanyoloknak.

8-10

Spanyol fór, de a negyedre a kapunkba érkező Neszmély vezetésével két lövést is sikerül hárítania a magyar védelemnek. A bejátszás közben azonban lecsúszott Máté kezéről a labda, a túloldalon pedig fújnak, de Camus kapufát lőtt. Camust ráadásul ki is küldték, de a fórból két kapufát dobtunk…

8-10

Most is elhozták a ráúszást a spanyolok, de nem jó a bejátszás az első támadásnál. Szilágyi úszta végig a pályát, a kezére ütöttek lövés előtt, kiharcolt egy ötöst. Garda dobta az ötméterest, most sem rontott. Közeledünk.

7-10 - vége a harmadik negyednek

Az ötösök mennek. Garda vállalta magára ezúttal a lövést, nem is hibázott. Rossz spanyol bejátszás következett, de egy rossz passz megakasztotta a magyar ellenakciót, blokkban elakadó lövés lett a vége. Ismét elrontják a spanyolok a támadásukat, Hajdú lövése viszont kipattan a kapufáról (a negyedik kapufánk volt), ráadásul fórban tovább nőtt a spanyol előny. Keszthelyi góljával zárult a negyed.

5-9

Továbbra is pontatlanok a magyar támadások, míg a spanyolok a támadóidő letelte előtt, távolról is eredményesek, a blokkon megpattanó lövés becsapta Magyarit.

5-8

Végre, megvan az első magyar gól a félidőben, egy emberelőnyben Leimeter került tökéletes helyzetbe, nem is hibázott. Nem tarthatott sokáig az öröm, a spanyolok egy kicsúszott labdából is jól jöttek ki, Camus közelről állította vissza a háromgólos különbséget.

4-7

Kontrát fújnak a magyar támadásnál, de következetesek a játékvezetők, mert a spanyoloktól is elveszik a labdát. Fórba került a magyar csapat, de Vályi lövése mellé pattant a blokkról.

4-7

Ezúttal leúszták Vályit és a spanyoloké az első támadás, ráadásul emberelőnyt is kapott az ellenfél. Forca dobta meg a negyedik gólját.

4-6 - vége az első félidőnek

Nem tudtunk élni a lehetőséggel, egy rossz passz támadásban, és máris a spanyoloké volt az utolsó lehetőség a félidőben. Ők sem tudták növelni az előnyüket, de így is kettővel vezetnek még.

4-6

Kimaradt a spanyol fór, Gurisatti nyúlt bele a lövésbe, a labda pedig a kapu tetejére pattant. Szilágyi tökéletes bejátszása után Mahieu a víz alá vitte a labdát, így belefújtak a támadásunkba, de a spanyoloktól is elvették a labdát. Leimeter került ziccerbe, ám a kapufát találta el.

4-6

Forcára egyelőre nincs meg az ellenszer, most az alsó sarkot célozta meg magának és talált, ez már a harmadik gólja volt. A túloldalon Leimeter lövését kitornászta a kapus, a sarokdobás után kaptunk egy fórt is, Gardára volt kijátszva a figura, a kapus feje fölé célzott.

3-5

Kicsit felpörögtek az események a kihagyott helyzetek miatt, volt egy kis oda-vissza játék, majd jött egy magyar ötméteres, amit ismét Keszthelyi vállalt el, a felső sarokba pattintott.

2-5

Magyar fór, és jó is volt a figura, de Terre óriásit védett Parkes közeli lövésénél. A túloldalon Magyari villan, egy pattintást hárított, majd a kapufa segítette ki egy közeli próbálkozásnál. Forca a blokk fölött lőtte el a labdát, be is akadt.

2-4

Eddig kettőből kettő a mérleg a ráúszásoknál, de hiába hoztuk el a labdát, támadófaultot fújtak. Ruiz pedig a rendezetlen védelmet kihasználva megduplázza a spanyol előnyt.

2-3 - vége az első negyednek

Újabb remek magyar védekezés, aztán Keszthelyi próbálkozott ejtéssel, de a labda a kapufáról kifelé pattant. Nem ült a spanyolok következő támadása, így a magyar válogatotté volt az utolsó támadás lehetősége, de kontrát fújtak.

2-3

Fújtak egy kontrafaltot, de jól mozdult ki a kapujából Magyari és összeszedte a labdát. Kaptunk egy újabb fórt, végletekig játszottuk, Garda kilőtte a rövid oldalt.

1-3

Elnyomták a magyar centert a kapu előtt, a sípszó néma maradt. A spanyolok előnybe kerültek, Ortizra jött ki a figura, a léc alá pattintott.

1-2

De kár érte… Magyari védése után fórba került a magyar csapat, de Keszthelyi kezéről lepördült a labda. Tiszta spanyol lövőhelyzet a túloldalon, Ruiz a kapufa segítségével talált be.

1-1

Ötöst harcolt ki a magyar válogatott, Keszthelyi vállalta magára a lövést, a léc alá bombázott. Megvan az egyenlítés.

0-1

Magyari védése után sarokdobással jöttek a spanyolok, Forca pedig a felső léc segítségével lőtt a magyar kapuba.

0-0

Kimaradt az első magyar támadás, de a spanyolok ezt nem tudták kihasználni. Gurisatti próbálkozása megpattant ezt követően a blokkon, majd a kapufára csorgott. Magyari kivédett egy ejtést is. Keményen védekeznek a csapatok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik