A bajnokságban a címvédés, a Magyar Kupában pedig a trófea visszaszerzése a célja a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának.
Meg kell nyernünk a bajnokságot, és el kell hódítanunk a Magyar Kupát is. Ezen kívül oda kell érnünk a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Vissza kell hoznunk a kupákat Győrbe
– idézi a klub honlapja Endrődi Péter ügyvezetőt.
A győriek a legutóbbi szezonban az NB I-ben arany-, a Magyar Kupában ezüst-, a BL-ben bronzérmet nyertek. A nyári szünetről visszatérő játékosok és az új vezetőedző, a dán Ulrik Kirkely vasárnap találkoztak először. A fizikai tesztekre a hét első felében kerül sor, utána már kézilabdás edzéseket is vezényel a szakmai stáb.
„Minél hamarabb egységes, erős csapatot szükséges alkotnunk. Keményen, szorgalmasan dolgozunk, lépésről lépésre, semmit sem elsietve. Biztosan sok újdonság lesz a csapaton belül, és bele is fog telni egy kis időbe, mire mindenhez hozzászokunk” – magyarázta Kirkely.
Hangsúlyozta, arra kell törekedniük, hogy minél hamarabb csúcskézilabdát játsszanak, a bajnokságok végén pedig begyűjtsék a trófeákat.