Sport

A neten keresték meg, a francia élvonalba igazolt a 19 éves magyar kézis

bfakademia.hu
bfakademia.hu

Hermann Hunor és Jánosi Tamás is külföldre igazolt a Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémiáról (BFKA).

A BFKA honlapja szerint a 19 éves irányító, Hermann a francia élvonalban legutóbb 13. helyezett Chartres Métropole csapatában folytatja pályafutását. A dabasi nevelésű játékos öt évet töltött Balatonfüreden.

Gyerekkori álmom volt, hogy külföldre mehessek és ott játszhassak. Interneten vette fel velem a kapcsolatot az új csapatom, és mivel egyeztek az elképzeléseink, ezért úgy gondoltam, hogy ez lehet a következő megfelelő lépcsőfok számomra

mondta a BFKA honlapjának Hermann, aki azt is elárulta, számára az is vonzó volt, hogy a hallottak alapján nemcsak a kézilabdához, hanem az élethez való felfogása is teljesen más az ottaniaknak. Már elkezdett tanulni franciául is.

A 21 éves Jánosit kölcsönadták a spanyol bajnokságban legutóbb nyolcadikként zárt BM Puente Genil együttesének. A beálló Százhalombattán nevelkedett, hat évet töltött Füreden, ahol már az NB I-ben is bemutatkozott.

Ide kapcsolódik Sótonyi László, az U21-es válogatott szövetségi edzőjének nyilatkozata. A szakember a csapat világbajnoki ezüstérme után azt mondta, ő azt tanácsolja minden magyar játékosnak, hogy menjenek külföldre, dolgozzanak profi körülmények között, és azt ott szerzett tapasztalataikat hozzák haza a válogatottba.

Helyezzék a szakmai előmenetelüket a középszerűség, vagy a pillanatnyi rövidtávú anyagi előnyök elé. A következő egy-két évben ne a kispadon üljenek, hanem jó csapatban játsszanak hétről hétre

– mondta Sótonyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik