Sport

Ukrajnából igazolt beállóst a Szeged férfi kézilabdacsapata

Marko Lukunic / Pixsell / MB Media / Getty Images
Marko Lukunic / Pixsell / MB Media / Getty Images
Spanyol válogatott beállóssal erősített az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely hivatalos honlapján jelentette be, hogy 1+1 éves szerződést kötött Carlos Molina Cosanóval.

„Egy újabb nagy nemzetközi tapasztattal rendelkező játékossal állapodtunk meg. Komoly csapatokban szerepelt, a Barcelona együttesében nevelkedett, több évet játszott külföldön, több idényt eltöltött a Bajnokok Ligájában, szerepelt hazája válogatottjában, és szerepet kapott a spanyol strandkézilabda-válogatottban is. Molina Magdeburgban csapattársa volt Gleb Kalarasnak, úgy gondolom, hogy nagy erőssége lesz a csapatunknak” – mutatta be a játékost Kiss Bence cégvezető.

A 31 éves sportoló a 2010-2011-es szezonban tagja volt a Barca együttesének, majd az Aragon, a Huesca, és a Logrono játékosa lett. A 2017-től két idényt a német Magdeburgban töltött, majd a portugál Benfica következett, 2020 óta pedig az ukrán Motor Zaporizzsját erősíti.

„Nagy öröm számomra, hogy egy újabb komoly kihívás vár majd rám, egy Európában jegyzett klubban folytathatom a pályafutásomat, és egy olyan városban szerepelhetek, ahol imádják a kézilabdát.

Harcos játékos vagyok, számomra mindig fontos a csapatérdek, ezért küzdök minden meccsen

– mondta Carlos Molina Cosano.

Kapcsolódó
BL-győztes orosz játékossal erősített a Szeged
Fő erénye a határozott, kemény védekezés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik