Élő Sport

Hoki-vb: egy rövidzárlat padlóra küldte a válogatottat a németek ellen

Vesa Moilanen / Lehtikuva
Vesa Moilanen / Lehtikuva
A magyar jégkorong-válogatott 7-2-re kikapott Németországtól a világbajnokságon. A helyzet változatlan: a hétfői, Ausztria elleni rangadón dől majd el, hogy sikerül kiharcolni a bennmaradást. Mindenképpen nyerni kell ehhez.

A magyar hokicsapat két 7-1-es vereségből érkezett meg a németek elleni találkozóra, ami előtt a szövetségi kapitány, Kevin Constantine variált a sorokon, sőt még azt is meglépte, hogy a harmadik támadótrióból kivette Hári Jánost (akit nem is nevezett a meccsre), és egy védőt, Szirányi Bencét vezényelte Sebők Balázs és Galló Vilmos mellé.

Ugyan az első harmadban egyértelmű volt a németek fölénye, és Horváth Dominik nagy védéseinek is köszönhetően volt csak 1-0 az állás a riválisnak, voltak biztató pillanatai a meccsnek és a második játékrészben kezdtünk is feljavulni. Szuber végleges kiállítása, majd Seiber lökése után kettős hátrányban támadhatott a magyar csapat, Sofron a vas segítségével be is talált, de nem adták meg a találatot, mert úgy ítélték meg, hogy Bartalis fogta az ellenfele botját – egyenlőt létszámnál efölött alighanem szemet hunytak volna, kettős fórban már nem.

Így sajnos megint nem sikerült emberelőnyben gólt szerezni (egyedül nem tudtunk még létszámfölényben betalálni), majd 18 másodperc alatt minden összeomlott.

A védőink az egyik német csatárt lökték rá Horváthra, a játék ment tovább, kapusunk nem tudott rendes pozíciót fogni, amit góllal büntetett Németország, majd kapusunkról csorgott ki egy korong, amit Sturm pofozott be közelről. Ugyanő még a harmad vége előtt is betalált, így 4-0 volt az állás 40 perc után.

Ez a gól törte meg a magyar csapatot:

Német góllal indult a záró felvonás is, úgy tűnt, eldőlt a meccs. Megrázta magát ekkor Magyarország, Terbócs szépített, majd Fejes lőtt szép gólt, de aztán egy gyors választalálattal hűtötték le a kedélyeket a németek, akik még a hajrában is betaláltak. Egymást követő harmadik mérkőzésen kaptunk hét gólt.

A magyar találatok:

A vereség papírforma, bár a második harmad különösen fájó lehet. Hétfőn jön a vb legfontosabb meccse Ausztria ellen, rendes játékidőben vagy hosszabbításban, de le kell győzni a riválist, és akkor jövőre is a világelitben szerepelhet a magyar válogatott.

Ezzel egy időben a lettországi csoportban Szlovénia 1-0-ra kikapott Szlovákiától, ezzel pedig kiesik a divízió I/A-ba.

Jégkorong-vb, A csoport

Németország – Magyarország 7-2 (1-0, 3-0, 3-2)

gól: Stachowiak (8.), Seider (35.), Sturm (36., 38.), Peterka (42.), Kahun (51.), J. Müller (58.), illetve Terbócs (47.), Fejes (49.)

 

B csoport (Riga):
Szlovákia-Szlovénia 1-0 (0-0, 1-0, 0-0)

De kár érte...

Sebők ugrott ki, végig is vitte a szólót, de a német kapus szerencsével védeni tudott. Szerencsével, mert a háló tetejére esett a korong.

Mi van itt? Góleső

Úgy fest, a két gyors góllal felpiszkáltuk a németeket, mert most megint felpörögtek kicsit, Kahun pedig kötényben vette be Horváth kapuját.

Összejött a szépítés!

Na, azért csak megvan a szépségtapasz. Egy védekező harmadban szerzett korongot követően a bal oldalon ment a támadás, a keresztpasszra pedig Terbócs érkezett a hosszún. A botot beletette a korong útjába, ami aztán a kapus lábai közt haladt át, és ugyan csak minimálisan, de áthaladt a gólvonalon.

Ez nem tartott sokáig, már 5-0

A harmad harmadik percében jön az újabb német gól, Peterka ütötte, éles szögből talált be a rövid felső sarokba, Horváth csak beleérni tudott a korongba.

Elkezdődött a harmadik harmad

Most alighanem az a legfontosabb, hogy jól tudjuk lezárni ezt a meccset és a pozitívumokat mentsük át hétfőre, mert még mindig az Ausztria elleni összecsapás lesz a legfontosabb.

Vége a második harmadnak

Több volt ebben, mégis a németek növelték az előnyüket és vezetnek már 4-0-ra. Ha csak a kapura lövéseket nézzük, abban 9-3-mal volt jobb a rivális, de volt meg nem adott magyar gól, volt furcsa német találat, azután pedig kissé összeesett a magyar csapat. Reméljük a szünet elég lesz a feltöltődésre.

Jól jön majd a szünet, már 4-0 oda

Most megrogyott a magyar csapat. Emberelőnybe került Németország, szépen járatták a korongot, nagy helyzeteket dolgoztak ki, a második sakk-mattra játszott szituációt pedig Sturm értékesítette.

Ejj, pont mikor jövünk fel, gólt szereznek a németek, rögtön kettőt is

Egy német játékost löktek rá Horváthra, aki felborult, de nem fújtak a bírók. Kapusunk így pozícióját veszítette, egy középre tett korong utáni lövésnél pedig esélye sem volt. ment a tanakodás a magyar kispadon, hogy visszanézessék-e a szituációt, de végül az a döntés született, hogy ne. A korongbedobás után megint jöttek a németek, egy lövés csorgott ki Horváthról, Sturm pedig értékesítette a kipattanót.

18 másodperc volt a két gól között.

Ezzel lett 2-0:

Jól nézünk ki ebben a harmadban

Feljavultunk a második harmadra, jönnek az ütközések, egy-két kihagyást leszámítva a védekezésünk is kellőképpen feszes, olykor pedig meg-megindulunk a német kapu felé – más kérdés, hogy a németek is szépeket blokkolnak.

Nem sikerült javítani az emberelőnyös statisztikánkon

Letelt ugyanis minden kiállítás, úgyhogy maradt az 1-0-s német vezetés, sőt, még a kapujából lábbal kinyúló Horváthnak kellett megakadályozni, hogy a kiegészülés után nehogy gólt szerezzen a rivális.

Sofi bevágta, de nem adják meg...

Bő egy percbe telt, mire volt egy lövésünk, azt a kapus védeni tudta. Utána a korongbedobást elhoztuk, Sofron kapuvasról bevágódó gólt szerzett, de már közbesípoltak, mert úgy ítélték meg, hogy Bartalis fogta ellenfele ütőjét. Még így is fórban vagyunk.

Lehet fokozni

Seider is kiállíttatta magát, úgyhogy öt a háromban támadhatunk. Ráadásul még reklámszünet is jön, itt a lehetőség átbeszélni a helyzetet. Eddig még nem sikerült emberelőnyben gólt szerezni ezen a vébén, itt a lehetőség ezen javítani.

De kár ezért...

Kóger adott parádés passzt Nagynak, és ugyan utolérte egy védő, lőni tudott, de a kapus hasát találta el. Mindenesetre emberelőnybe kerülünk, Szuber szabálytalanságát pedig még ki is videózták, mert Csányinak vérzett a feje az ütközés után. Véglegesre kiküldték Szubert, így öt percig emberelőnyben játszhat Magyarország.

Most nagyon ránk jöttek a németek

Horváthnak már ebben a harmadban is voltak bravúrjai, sőt még Sofrontól a korongot is elvették, de a magyar kapus akkor is védeni tudott. Lehetett volna egy ígéretes kontránk, három az egyben vezették Bartalisék ugyanis a korongot, de Erdély lesre csúszott. Kár érte.

Elkezdődött a második harmad

A németek ezt a bedobást is elhozták, Gallóék áthúzódó kiállítása miatt négy a négy ellen zajlik még a játék, Horváthnak pedig rögtön védést kell bemutatnia.

Vége az első harmadnak, minimális előnyben Németország

Jól kezdte a magyar csapat az első 20 percet, akadtak is helyzeteink, de aztán pár perc után összekapta magát Németország és többször is beköltöztek a mi kapunk elé. Bár egy gólt ütöttek (egy kipattanót pofozott be Stachowiak), de a kapuban remeklő Horváthnak köszönhetően nem tudtak jobban ellépni. Az etap végén még Galló pofozkodott, páros kiállítást ért.

15-4 egyelőre a kaput eltaláló lövések száma oda.

Galló okozott zavart

Jó ütemben támadta le ugyanis a német védőt, odaszúrt a botjával, így a kapusnak kellett rátenyerelnie a pakkra. Bedobás a támadóharmadban, amit ugyan nem sikerült elhozni, mindenesetre ez egy pozitív pár másodperc volt.

Mindent, bele!

Zeng a tamperei csarnok, a magyar drukkerek megint kitesznek magukért. Egyébként több külföldi újságíró megállapította ismét, hogy a magyar hokidrukkereknek nincs párja.

Növelte a tempót Németország

Most nagyon ránk jöttek, záporoznak is a lövések, Horváth egyelőre stabilan áll a lábán. 9-2 eddig a lövési arány, oda.

Huh, ez meleg volt

Horváth nem tudta egy pillanatra, hol a korong, volt az mögötte is, alatta is, tuszkolt a kapusunk körül mindenki, szerencsére nem sikerült bevenni a magyar kaput. Utána még úgy felállt a német csapat hosszú másodpercekre, mintha előnyben hokizna, több lövést is elengedtek, a legnagyobb helyzet talán egy blokkról centikkel a kapu mellé vágódó próbálkozás volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik