Sport

„Az utolsó harmadban már csak kerestük a korongot” – negyven percig gyűrte a címvédőt a hokiválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Két harmadig tetszett csapata játéka Kevin Constantine-nak, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának, miután a címvédő és olimpiai aranyérmes házigazda finnek úgy nyertek 7-1-re, hogy a záró húsz percben öt gólt ütöttek a világbajnokság ötödik fordulójának pénteki játéknapján.

A magyar csapatnak ez volt a harmadik 7-1-es veresége a tornán, de mindegyik más képet mutatott. Constantine emlékeztetett rá, hogy a svédek elleni csütörtöki összecsapáson nyújtott teljesítménnyel messze nem volt elégedett, a mostani játékkal viszont negyven percig igen.

„Minden ellenfelünk jobb, képzettebb nálunk, ez tény. Azonban ha ilyen csapatok ellen is megfelelő módon küzdünk, akkor meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, mint ahogy tettük ezt két harmadon át.

Azzal az elképzeléssel vágtunk neki a meccsnek, hogy megmutatjuk, mit tudunk, de azt látni kell, hogy ezen a szinten nagyon nehéz egymást követő két napon is játszani, főleg nekünk

– mondta az MTI-nek a szövetségi kapitány.

Kiemelte azt is, hogy az emberhátrányban védekező egységek most jobb képet mutattak, mégis három gólt tudtak lőni emberelőnyben a hazaiak.

„Minden ellenfelünket tiszteljük, de ahogy eddig, úgy a folytatásban is szeretnénk saját játékunkra összpontosítani. A teljes mérkőzés van most bennem érzelmileg, a teljes 7-1, de az biztos, hogy az első két harmadban jól játszottunk, különösen az első tíz percben” – tette hozzá Kevin Constantine.

A történelmi, a finneknek lőtt első magyar vb-gólt jegyző Sebők Balázs kicsit sorsszerűnek tartja, hogy éppen abban a csarnokban talált be a finneknek, ahol volt klubjával, az Ilves Tamperével is játszott.

„Büszke vagyok az első negyven percünkre. Sajnos a záró harmad elején gyorsan lőttek nekünk pár gólt, és ezzel visszajött a hazaiak önbizalma” – mondta Sebők.

A mérkőzés legjobb magyarjának választott Hadobás Zétény szomorúan jegyezte meg, hogy nem tudja, mi történt a harmadik harmadban a csapattal.

Úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy pontot szeretnénk szerezni. Optimisták voltunk az első két harmad játéka után, most pedig csalódott vagyok

– mondta a legfiatalabb, 20 éves magyar játékos, aki rajta van az idei NHL-es amatőrválasztás (draft) listáján.

A 44 lövésből 37-et hárító Bálizs Bence is kiemelte, hogy két harmadon át pariban voltak a világbajnok finnekkel.

„Már addig is sok kilométer volt a lábakban, és elfáradtunk, mivel csütörtökön is volt egy korcsolyázós meccsünk a svédek ellen. Ezekből tanulnunk kell, és különösen a mai meccsből lehet építkezni. Más mentalitással jöttünk ki a finnek ellen. Szeretném visszanézni, miként kaptam a gólokat, mi előzte meg ezeket. Pozitív értelemben volt ez egy tanulságos mérkőzés a számunkra” – mondta a kapus.

A csapatkapitány Nagy Gergő szerint szét kell választani a svédek és a finnek elleni 7-1-es vereségeket.

„Most két harmadon át a finneken voltunk, persze, akkor is megvoltak a helyzeteik. Küzdöttünk teljes szívünkből. Erre fogunk építkezni, azt a pozitív élményt kell tovább vinnünk, amit az első negyven percben átéltünk” – hangsúlyozta a ferencvárosi csatár.

A gólpasszos Pozsgai Tamás is arra utalt, hogy két harmadig sok kényelmetlenséget okoztak a finneknek.

„Hátul Brunya (Bálizs Bence) tartott minket, és szoros volt a meccs. Akkor leszünk jobb csapat, az lesz a következő lépcsőfok számunkra, ha nem csak negyven, hanem ötven-hatvan percig tudunk jól játszani a legjobbak ellen” – tette hozzá.

Az ugyancsak gólpasszt jegyző Galló Vilmos szintén csalódottságának adott hangot: „Nem erre készültünk, nem erre számítottunk az első két harmadban mutatott teljesítményünk után. Az utolsó részben már csak kerestük a korongot, és sajnos öt gólt is kaptunk”.

Jégkorong-vb, A csoport, 4. forduló

Finnország-Magyarország 7-1 (1-0, 1-1, 5-0)
gól: Lehtonen (13.), Kakko (24.), Ohtamaa (41.), Hartikainen (44.), Kapanen (47.), Merela (55.), Armia (60.), illetve Sebők (27.)

 

A csoport másik meccsén:
Németország – Ausztria 4-2 (2-1, 1-0, 1-1)

 

Az állás: 1. Egyesült Államok 12 pont/4 mérkőzés, 2. Svédország 11/4, 3. Finnország 10/5, 4. Dánia 8/4, 5. Németország 6/5, 6. Franciaország 4/4, 7. MAGYARORSZÁG 2/5, 8. Ausztria 1/5

 

B csoport (Riga):
Kazahsztán – Szlovákia 4-3 (0-1, 3-0, 0-2, 0-0), szétlövés után
Lettország – Szlovénia 3-2 (1-0, 2-2, 0-0)

 

Az állás: 1. Svájc 12/4, 2. Kanada 11/4, 3. Csehország 10/4, 4. Lettország 8/5, 5. Szlovákia 5/5, 6. Norvégia 4/4 (5-9), 7. Kazahsztán 4/5 (10-21), 8. Szlovénia 0/5

 

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó kiesik, és jövőre a divízió I/A-ban szerepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik