Sport

Magyar hokikapitány: A svédek szétszedtek minket, borzalmas volt

Vörös Dávid / MJSZ
Vörös Dávid / MJSZ
Borzalmasnak nevezte a svédektől elszenvedett 7-1-es világbajnoki vereséget Kevin Constantine, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Az amerikai szakember az MTI-nek a csütörtöki fiaskó után elmondta, hogy olyan gyors, jól passzoló és jól lövő ellenféllel szemben is, mint a svéd, jobban kellene tudni játszani.

„Nem volt vezérünk, senki nem tudta átlendíteni a csapatot, amely a második harmadtól teljesen alárendelt szerepet játszott. A szintén gyors és ügyes amerikaiak ellen is 7-1-re kaptunk ki, de teljesen más volt a játék képe. Próbáltuk kombinálni a sorokat, de nehéz volt lemérni, ki mennyire tud más szerepkörben játszani. A svédek szétszedtek minket” – fogalmazott Constantine.

Hozzátette, hogy meg kell nézni a kapura lövések arányát, amelyet úgy nyertek 51-9-re a svédek, hogy az utolsó két harmadban a rivális kapusnak nem volt védeni valója.

A svédek elleni első magyar világbajnoki gólt szerző Kiss Roland szerint be kell vallani, hogy az ellenfél ennyivel jobb.

„Nehéz volt őket lekövetni, annyira forgatták a játékot. Mi még nem vagyunk ezen a szinten. Keményen kell dolgoznunk, hogy csökkentsük a különbséget. Tapasztalatszerzésre jó volt a mérkőzés, és természetesen jó érzés ilyen csapat ellen betalálni” – tette hozzá a DVTK Jegesmedvék védője.

Kiss eltehetett emlékbe egy hivatalos korongot, de nem azt, amelyikkel betalált, mert a meccskorongokban speciális szenzorok vannak, és azt nem lehet megtartani.

A csapatkapitány Nagy Gergő is hangsúlyozta, hogy a svédek mennyire jók:

Sajnáljuk, hogy így történt, szívünket, lelkünket kitettük a pályára, de ez most ennyire volt elég.

Az 51 lövésből 44-et hárító (86,27 százalék) Horváth Dominik szerint a svédek kemény feladat elé állították a válogatottat.

„Azt viszont el kell ismerni, hogy tudunk ennél jobban is játszani. Voltak hibák, az én részemről és a csapat részéről is. Minden szempontból jobbak a svédek, nagy fölényben voltak most” – mondta a fehérvári kapus.

A gólpasszt jegyző Bartalis István azt emelte ki, hogy nem tudták lekövetni a svédek sok mozgással járó játékát.

„Addig forgatták a korongot főleg a palánk mellett, amíg egyszer csak lemaradtunk. Nem tudtuk tartani a sebességüket. Sokkal több munka és kommunikáció kellett volna a védekezésben. Nagy volt a két csapat közötti különbség” – mondta Bartalis, aki immár négypontos (1 gól, 3 gólpassz) a tornán, és ezzel a válogatott legeredményesebbje.

A hátvéd Szabó Bence úgy érezte, hogy egyszerűen nem adtak teret és időt nekik.

„Nem volt nálunk a korong, szinte nem is tudtunk támadni, csak védekeztünk” – jegyezte meg.

Szirányi Bence első alkalommal játszhatott Tamperében.

„Reménykedtem benne, hogy a kapitány előbb-utóbb játéklehetőséget ad. Szép emlék, hogy játszhattam a svédek ellen, de a végeredménynek természetesen nem örülök. Lehetett volna szorosabb is, ha jobban játszunk, mert voltak buta hibák. Addig járatták a korongot, amíg el nem fáradtunk, és nem tudtunk cserélni, ekkor jöttek a gólok.

Ez a svéd válogatott közel lesz ahhoz, hogy világbajnok legyen, így nekünk nem kell elkeserednünk ezért a vereségért

– mondta a hátvéd.

Kapcsolódó
Sima vereség a hokivébén, de a svédek sem úszták meg kapott gól nélkül
Papírforma eredmény a világbajnokságon: egyet ütöttünk, hetet kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik